Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 February 2024

Az idő látképei Kisinyovban

Neves magyar animációs művészek munkáiból nyílt kiállítás április 16-án a moldáv fővárosban. Az idő látképei című tárlat Jankovics Marcell, Orosz István és Gyulai Líviusz alkotásaiból válogat. A filmvetítéssel egybekötött kiállításmegnyitón az alkotókat Gyulai Líviusz, a Nemzet Művésze képviselte.

13 April 2015

Fényképezte Zsigmond Vilmos

A világhírű Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos első önálló kiállítása nyitotta az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált április 10-én a Ludwig Múzeumban.

10 April 2015

Olasz Ferenc: Passió

Olasz Ferenc Passió című kötete a magyar kulturális és vallási hagyomány hangsúlyos részének, a Krisztus megkínzatását és kereszthalálát felölelő időszaknak keresztény hagyományainkba épült képzőművészeti megjelenési formáját, a kálvá­riákat, azoknak megmentésre érdemes, ugyanakkor pusztulásukban is megkapó szépségű Kárpát-medencei megjelenését mutatja be.

31 March 2015

Jankovics Marcell-kiállítás nyílt Pécsen

Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező el nem készült Biblia-filmsorozatának tervezett látványvilágába enged bepillantást az a kiállítás, amely március 19-én, csütörtökön nyílt Pécsen.

24 March 2015

„Közös repülés"

Zsuráfszky Zoltán koreográfus a Körhintáról

Fábri Zoltán világhírű filmjét, a Körhinta cselekményét vitte színre a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében. A darab koreográfusával és társrendezőjével, Zsuráfszky Zoltánnal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével a február 20-i bemutató után beszélgettünk a produkcióról.  

24 February 2015
First Last