Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 February 2024

Emlékek tükre

TARKOVSZKIJ-KIÁLLÍTÁS A MŰCSARNOKBAN

Fotókon elevenedik meg Andrej Tarkovszkij (1932–1986) orosz filmrendező Tükör című önéletrajzi ihletésű filmjének képi világa a Műcsarnok új kiállításán, ami Emlékek tükre címmel nyílt meg a Magyar Művészeti Akadémia intézményében. A hatvan fe­ke­te-fehér fény­képet bemutató tárlat, ami december 10-ig látogatható a Műcsarnok Kamaratermében, a mű­vész vissza­em­lé­ke­zé­se­i­be és ál­ma­i­ba ka­la­u­zol­ja el a látogatókat.

15 November 2017

Elhunyt Balla Demeter fotóművész, a nemzet művésze

Életének 87. évében, november 5-én elhunyt Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a nemzet művésze. Balla Demeter fényképei – amelyek arcképek, riportfotók, tájképek, csendéletek, aktok – végtelenül letisztult, kiérlelt alkotások. Látszólagos egyszerűségük ellenére mély és őszinte érzéseket, tiszta gondolatokat hordoznak. Azon kevés fotográfusok közé tartozott, akik számára a „képnyelv" mellett az „irodalmi nyelv" is természetes kifejező eszköz. Írásai, versei is hozzátartoznak életművéhez.

06 November 2017

Álom hava

Indonéziában nyert díjat Bicskei Zoltán filmje

Rangos elismerést nyert el az Álom hava című, magyar–szerb történelmi játékfilm Indonéziában. Bicskei Zoltán író-rendező munkája a Szellem, Vallás és Képzelet Nemzetközi Filmfesztiválon a Legjobb nemzetközi játékfilm nagydíját érdemelte ki. A délvidéki pusztában forgatott filmdráma a régmúlt, de bennünk munkálkodó történelmi időkbe vezet, Bicskei Zoltán „regeszerű kép-zeletével", a történelmi tudat megvilágosító szemléletével.

04 November 2017

Japán tornatanár

100 éve született a magyar film kiemelkedő alakja

A Magyar Művészeti Akadémia filmes tagozata októberben emléknappal ünnepelte Fábri Zoltánt. 75 perc Fábri Zoltán filmrendezőről címmel az MMA megbízásából Medgyesi Gabriella készített filmet róla, festményeiből 2014-ben Ez is ember műve címmel rendeztek emlékkiállítást. 2017. szeptemberben a Filmgyárban rendezett ünnepségen emléktáblát állítottak tiszteletére, filmstúdiót neveztek el róla, s filmjeiből vetítettek részleteket. Az MMA támogatásával a rendező teljes életművét felújítják, a november 2–5. között első alkalommal megrendezendő Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitófilmje a Cannes-ban és Lyonban már nagy sikerrel fogadott, digitalizált Körhinta lesz. Születésének centenáriumára jelent meg az MMA kiadványa, Barabás Klára A történelem körhintáján, Fábri 100 című könyve is.

15 October 2017

Elhunyt Nepp József rajzfilmrendező

Életének 84. évében, október 6-án elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művész nevéhez olyan legendás alkotások fűződnek, mint a Gusztáv-sorozat, a Mézga-család és a Dr. Bubó című tévésorozat, vagy a Lúdas Matyi és a Szaffi című rajzfilmek. A Magyar Művészeti Akadémia Magyar Animáció 100 című kiállításán Nepp József szerepelt a magyar animáció máig legnépszerűbb alkotásait jegyző rajzfilmrendezők között.

09 October 2017
First Last