Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 February 2024

Nemzetközi dokumentumfilmek az Urániában

A Budapest International Documentary Festival idén szeptember 23. és 27. között várja a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A versenyprogram keretében négy különböző szekcióban vetítenek nemzetközi díjnyertes alkotásokat és magyar sikerfilmeket. A BIDF életműdíját Gyarmathy Lívia filmrendező kapja.

18 September 2015

Már javában tart a CineFest

Múlt pénteken startolt a világ filmművészetéből friss válogatást kínáló 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen idén több mint 10 országból összesen 19 nagyjátékfilm versenyez. A szeptember 11–20. között megrendezett filmes seregszemle egyik támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

16 September 2015

Vadászmese

Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata bemutató vetítést rendez a Pesti Vigadó Sinkovits Imréről elnevezett termében 2015. október 1-jén 18.00 órakor András Ferenc legújabb filmjéből, a Vadászmeséből.

10 September 2015

Kiosztották a II. Kulturális Filmek Fesztiválja díjait

Átadták a II. Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíját a rendezvénynek otthont adó Szatmárcsekén, augusztus 29-én. A mustrára az idén huszonnégy hazai és a Kárpát-medence több magyarlakta vidékének értékeiről készült alkotás jutott be. A fesztiválon a Magyar Művészeti Akadémia kétszázötvenezer forintos különdíjat adott át. 

02 September 2015

Az MMA portrésorozata a Duna World csatornán

A Duna World csatorna 2015. július 10-től, minden pénteken változó időpontban, 16.30 és 17.30 óra közti kezdéssel tűzi műsorra a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusairól készített portrésorozatot.

02 July 2015
First Last