Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 February 2024

Átadták a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait

A Pressburger Imre-díjat A bűnös című film nyerte, a Zukor Adolf-díjat pedig az Ok-okozat rendezője vihette haza. A 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál elismeréseit a szombat esti záróünnepségen adták át, a Művészetek Házában. A filmfesztivál zárógáláján Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében azt mondta: ez a fesztivál a filmszakma jelentős ünnepévé vált. A Magyar Művészeti Alkadémia által is támogatott fesztivál záróünnepségén Buglya Sándor köszöntőjét is felolvasták.

24 September 2018

Vidéki Filmnapok a vidékről

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti, valamint Művészetelméleti Tagozata és Komlóska Község Önkormányzata Filmszemlét rendez 2018. szeptember 14–16-án a Sárospataki járásban fekvő Komlóskán, ahol hat dokumentumfilm vetítése mellett előadások és kerekasztal-beszélgetések is várják az érdeklődőket. A vetítéseket követő programon polgármesterek, filmszakemberek, gazdasági és közművelődési szakemberek, valamint pedagógusok beszélgetnek a vidék jelenéről és jövőjéről, szó lesz például a KönyvtárMozi program közösségteremtő erejéről a kistelepüléseken vagy, hogy a helyi televíziók hogyan tudnak bekapcsolódni a kultúraközvetítésbe.

06 September 2018

Láthatatlan filmtörténet

Meg nem valósult filmek forgatókönyveit tartalmazó új könyvsorozatot mutattak be Láthatatlan filmtörténet címmel szeptember 5-én a Toldi moziban a Budapesti Klasszikus Film Maraton eseménysorozat keretében. A Láthatatlan filmtörténet című új könyvsorozat első kötetében Szőts István Tetemrehívás című művének forgatókönyve, a sorozat másik kötetében Sára Sándor operatőr, filmrendező, a nemzet művésze két megvalósulatlan forgatókönyve olvasható a rendező bevezetőjével. Sára Sándor előtt, aki novemberben lesz 85 esztendős, a Feldobott kő és a 80 huszár című felújított filmjeinek vetítésével tisztelegnek.

06 September 2018

Kulturális Filmek Fesztiválja

Májusban a Nemzeti Színházban hirdette meg a Szatmárcsekén 2018. augusztus 23–26. között megrendezésre kerülő IV. Kulturális Filmek Fesztiválja filmversenyét a zsűri elnöke, az azóta elhunyt Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező. A kiírt téma: „Helyi magyar kultúra a Kárpát-medencében" volt. Azok az internetes filmek versenyeznek az MMA által is támogatott fesztiválon, amelyek pozitív példákkal mutatják be Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta területein ma is élő helyi magyar kultúra értékeit, azok nemzeterősítő szerepét.

21 August 2018

A történelem félmúltja

Kunkovács László etnográfus, fotóművész, „a tevékeny vizuális antropológia úttörője", és sok minden egyéb művelőjeként ismert – a világ sokféle táján járt már. Élete nagyobb részét szabadúszóként élte meg, csak rövidebb időszakokra köteleződött el itt vagy ott: az MTI-nél, a Képzőművészeti Főiskolán, vagy legkorábban éppen tanítóként. Mindeközben olyasmiknek élt, ami időről időre magával ragadta: azt kutatta, fotózta, azok nyomába utazott több ezer kilométereket. Legújabb kötetének témája nem ezen messzeségekből ered, közelebbi tájakra vezet, és az időben sem olyan távolra, mint már sokszor. Ám most is utazások történetét, eseményeit és látványait, a történelem közelebbi félmúltjából idézi fel emlékeit: képekben és szavakban.

21 August 2018
First Last