Vifi – Vidéki filmnapok

Komlóska, 2016. május 202122.

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata, a Zemplén Televízió és Komlóska Község Önkormányzatának filmszemléje a Zemplénben. A rendezvény egyik szervezője Dárday István filmrendező, az MMA rendes tagja.

"…ha az emberek nem döbbennek rá, hogy a szülőföldjük a saját birtokuk, és az abban való élet maga a hatalom és senkitől semmit nem várhatnak, hanem maguknak kell megtalálni a megoldást a saját életükre és a saját hazájukra, akkor ez az ország elveszett…"

Makovecz Imre

A filmszemle célja, hogy olyan filmekre irányítsa rá az emberek – elsősorban a vidéki lakosság és a vidékkel hivatalból foglalkozók – figyelmét, akik keresik a megoldásokat saját településük és a vidék hátrányos helyzetének felszámolására.
Jelen esetben nem a társadalomkritikát vagy a negatívumokat helyeztük a középpontba – a rendezvény ennél merészebb vállalkozás –, hanem a gondokkal küszködő vidék útkeresőit, a lehetséges alternatívák kutatóit és megtalálóit szerettük volna a sorstársak és a nagy nyilvánosság számára bemutatni.
A vetítések és az azt követő beszélgetések polgármesterekkel, filmesekkel, gazdasági és közművelődési szakemberekkel, pedagógusokkal a vidék jelenéről és jövőjéről folynak. Emellett arról, hogy az elmúlt évtizedekben leépülni látszó falusi élet kihívásaira miképp lehet képes egy kulturális stratégia a maga sajátos adottságai között élhető életet, emberi méltóságot teremteni a haza nagyobbik felének.
Az eszmecsere fontos része, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott tárgyunkba vágó – szinte láthatatlan – filmkincs, hogyan juthat el azokhoz, akikről és akikért készült.
A programban részt vettek a vidéki televíziók, melyek a filmnapok előtt és alatt a témába vágó filmeket tűztek műsorukra. Az esemény megrendezését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Filmek

Sára Sándor:
VÍZKERESZT

Jelenczki István:
HÁBORÚ A NEMZET ELLEN I. rész

Gulyás János:
ISKOLAFILM

Nagy Dénes
MÁSIK MAGYARORSZÁG

Dárday István – Szalai Györgyi:
GONDOLKODJ GLOBÁLISAN CSELEKEDJ LOKÁLISAN I. TEREMTETT VILÁG – Visnyeszéplak

Kovács Kristóf:
BESENCE OPEN

Dárday István – Szalai Györgyi:
KELJ FEL ÉS JÁRJ!

Erdélyi János:
AZ UTOLSÓ FÖLDMŰVESEK

Kaszás Géza:
A LOVASIJÁSZ


A további programok megtalálhatók az esemény honlapján: videkifilmnapok.hu.

20 May 2016  |  dárday istván