Koffán Tamás

Koffán Tamás albumbemutatója a Vigadóban

Koffán Tamás csellóművész, fotográfus Közelből Fényképek Erdélyből 19792012 című fotóalbumának bemutatójára került sor 2016. december 16-án a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. Köszöntőt mondott dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, valamint Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Az albumot dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész mutatta be. Az esemény háziasszonya Juhász Judit, az MMA szóvivője volt.
Koffán Tamás eleinte csellóművészetet tanult, s közel negyvenévesen kezdett fényképezéssel foglalkozni. Aztán az 1970-es évektől kezdve feleségével gyakran járt Erdélyben, és látogatásaik során megragadta nemcsak a táj szépsége, az ottani közösségek példaértékű élete, hanem az emberi sorsok tragikuma is, s amit látott, átlélt, megfigyelt, úgy érezte, kötelessége megörökítenie fotókon. Fekete-fehér, hagyományos technikával készült képei, melyek azt mutatják, hogy szinte vallásos alázattal fordult nemzet- és embertársai felé, többször szerepeltek már kiállításokon, ám fotóalbuma most jelent meg először.
Kucsera Tamás Gergely főtitkár elmondta, hogy Koffán Tamás fényképeire eredetileg Sára Sándor, a Nemzet Művésze hívta fel a figyelmet egy évvel korábban. Ezután döntés született, hogy addig nem nyugszanak, amíg nem készül el a fotóalbum. Kitért arra is, hogy a kötet az MMA és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közös kiadványa.
Szász Jenő elnök felidézte Koffán Tamás azon megállapítását, amely szerint míg Karinthy Frigyes a humorban nem ismert tréfát, ő a mesékben nem ismer valótlant. Szász Jenő rámutatott, hogy a mai korban, amelyet az értékvesztés jellemez, szükség van a valósággá tett mesékre. Hozzátette azt is, hogy Koffán Tamásnak különleges képessége van ahhoz, hogy a megragadott pillanattal egész történeteket, teljes emberi életeket mondjon el, s hogy képein az örökkévalóságba merevedett idő dacol a mulandósággal.
Pomogáts Béla irodalomtörténész, aki az album utószavát írta, arról szólt, hogy a könyv a tragikus erdélyi történelem lenyomata, ezáltal mindenki számára lehetővé teszi ha másra nincs lehetőség, legalább az azonosulást, a szolidaritást. Az épületek és tájak mellett a fényképeken olyan emberek láthatók, akik mintegy az arcukon viselik a magyar történelem tragédiáit. A megtört, kétségbeesett, reménytelen arcokra úgyszólván rá van írva az erdélyi magyar sors, mert mint Pomogáts Béla hangsúlyozta erdélyi magyarnak lenni tragikus terhet jelent.
Maga Koffán Tamás hosszan mesélt életéről, és elmondta, hogy miután 1969-ben diplomázott, és a Budapesti Szimfonikus Zenekar művésze lett, 1979-ben kezdett el fotózni Erdélyben. Érdekességként mesélt arról, hogy mivel egész Erdélyben hiánycikk volt a patkószög, ő Magyarországról vitt patkószögeket Erdélybe, és ezek mintegy kulcsok voltak az ottani ajtókhoz és szívekhez. Elmondta azt is, hogy felesége, Klaniczay Sára mind az 59 erdélyi útjára elkísérte. A fotográfiákról szólva megjegyezte, hogy ezek lassú képek, befogadásukhoz idő és türelem szükséges. Az album száz fotót tartalmaz, és mint Koffán Tamás elárulta mintegy negyvenezer felvételből válogatta ki őket.