Faluvége egy világváros közepén – interjú Pilló Ákos fotóssal

„Pilló Ákos képei nemcsak gyönyörködtetnek, hanem mások szeretetére és megértésére teszik képessé a nézőt. És erre igazán nagy szükség van nemcsak Nagydobronyban, hanem Magyarországon, sőt az egész világon is. Ezért érdemes megnézni ezt a kiállítást." (részlet Haris László fotóművész megnyitóbeszédéből) 
Huszonöt fénykép egy kárpátaljai faluból, ahol egyaránt gyűjtött Kodály és Bartók, Ady Endre pedig versbe öntötte a településen szerzett benyomásait. Pilló Ákos fotós eleinte kamerájával, később fényképezőgépével örökítette meg Nagydobrony elzárt, egyedi világát. A Mai Manó Házban megnyílt Faluvége kiállítását december 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők. 

Első önálló kiállítása négy év munkáját mutatja be, Kárpátalja legnagyobb magyarlakta településének mindennapjai életképek, portrék és tájképek formájában elevenednek meg. Hogyan figyelt fel fotóira a Magyar Művészeti Akadémia?
 
Már régóta szerettem volna kiállítani ezeket a képeket, de tervemet anyagi forrás hiányában eddig nem tudtam megvalósítani. Szarka Klára fotótörténésztől hallottam a Magyar Művészeti Akadémia „Kárpát-medencén belül és kívüli migráció a rendszerváltás után" című pályázatáról. A Nagydobronyban készült fényképeim hál'istennek illeszkedtek ehhez a témához, talán emiatt is nyerhettem a pályázaton és jöhetett létre a kiállítás. 
 
Hogyan került kapcsolatba a Nagydobronyban élő emberekkel? 
 
Több mint tíz évvel ezelőtt jártam először Nagydobronyban, a feleségem onnan származik. Abban az időben még csak udvaroltam neki, de már akkor rendkívül megfogtak azok a népszokások, amelyekkel ebben a kis faluban találkoztam. Az első ilyen élményem egy húsvéti locsolás volt, amikor már kora reggel megérkeztek az első locsolkodó gyerekek. Megfogott az a miliő és a hagyományt tisztelő emberek közvetlensége. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy a húsvéti locsolást kamerával fogom megörökíteni a következő évben. Így született meg a Megszabad locsolni? című dokumentumfilmem. Ugyanilyen hagyomány náluk a karácsony esti betlehemezés is. Több betlehemes csoporttal is találkoztam már és az eszenyi betlehemesekkel is dolgoztam - a velük való munkám eredménye a Karácsony hangja című dokumentumfilmem. 
 
A feleségén és a helyi népszokásokon túl mi fogta meg Nagydobronyban?
 
Számomra rendkívül emberi az a környezet, mivel ott az ember önmagát adhatja, nem kell feszengenie. Nem az számít, hogy kinek milyen órája, vagy milyen autója van – itt nem kell az embernek megjátszania magát. Egyébként nem volt ismeretlen számomra az ottani környezet, hiszen én is hasonló közegben nőttem fel. Gyermekkoromban sokat voltam kint a mezőn, nyaranta sokat jártunk ki a gyümölcsösökbe. A két helység atmoszférája tehát nem sokban különbözik egymástól, még a nevükben sem, hiszen én nyíribronyi származású vagyok. A kiállítás képei elsősorban a falu végén található Nyírigyszög utcában készültek. 
 
Egyes portréit elnézve az embernek olyan érzése támad, mintha a fotót – noha látszik, hogy nem amatőr felvétel – a képek szereplőinek valamelyik rokona készítette…
 
Ez valószínűleg azért lehet így, mert a nagydobronyiak már családtagként kezelnek engem. Amikor náluk járok és lemegyek a faluvégére, az ott élők sokszor behívnak magukhoz. Jó ilyenkor egy kis időt velük tölteni. Kimegyünk az udvarra, ahol a gyerekek szaladgálnak, s ha ilyenkor nyakamban van a gép, természetesen fotókat is készítek. A következő alkalommal pedig odaadom nekik a képeket, ők pedig kiteszik maguknak a falra. Eldöntöttem, hogy amíg odajárok, addig fotózni is fogok! 
 
Kik voltak azok az alkotók, akik kiemelkedően hatottak képi világára?  
 
Meghatározó volt mindaz, amit első tanáromtól, Buglya Sándortól tanultam – ő volt, aki felkeltette az érdeklődésemet a dokumentarista stílus iránt. Tanáramnak mondhatom továbbá Sára Sándort, Lugossy Lászlót és Horváth Z. Gergelyt is, nekik is nagyon sokat köszönhetek, egy alkalommal még Gaál Istvánt is volt szerencsém hallgatni.
 
Van esetleg ars poeticája? 
 
Fontosnak tartom leszögezni, hogy még keresem az utamat a fotográfiában. Televíziós operatőrként kezdtem, később dokumentumfilmeket készítettem. Mozgókép készítésekor másra áll rá az ember szeme, mint a fotózásnál, ahol szinte mindent egy képbe kell besűríteni. Úgy érzem, tudásban és technikailag egyaránt fejlődtem, és az elmúlt években egyre jobban megismertem a fotográfia tudományát. 
Most legjobban annak örülök, hogy Budapest belvárosában vannak kiállítva azok a képeim, amelyek olyan tájakat és embereket örökítenek meg, amelyeket nem igazán ismert senki. De mivel közéjük kerültem és befogadtak, egy világváros közepén bárki számára megtalálhatók lesznek.

Készítette: Tompos Vince

Pilló Ákos 1977-ben született Nyíregyházán. 1999-ben dokumentumfilmesként kezdte pályafutását. Számos díjnyertes dokumentumfilmet készített, főként a társadalom perifériájára sodródott emberekről, továbbá fontosnak tartja a még létező hagyományok felkutatását és megörökítését is. Több évig televíziós operatőrként tevékenykedett. 2006-ban ösztöndíjas hallgatóként Gödöllőn szerzett kommunikáció-technikai mérnök diplomát. 2009-től kezdett el komolyabban foglalkozni a fotográfiával, azóta több, hosszú távú projekten is dolgozik.
  
 
14 November 2014