Magyar mozaik

Az MMA küldöttségének látogatása a finn fővárosban

A Magyar Művészeti Akadémia képviseletében utazott ki 2020. január 29-e és február 1-je között Helsinkibe Marosi Miklós alelnök, Turi Attila, az Építőművészeti Tagozat vezetője Keszler Patrícia nemzetközi referens kíséretében az Építőművészeti Tagozat Magyar Mozaik című tablókiállításának megnyitójára, illetve szakmai megbeszélések lebonyolítására. Az MMA építőművészeti tablókiállítása, amelyen akadémikusaink mutatkoznak be a finn közönségnek, hat héten át várja a látogatókat a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban.
A háromnapos program első állomása Magyarország Helsinki Nagykövetségén volt, ahol Urkuti György nagykövet úr egy vacsora keretében fogadta a magyar küldöttséget. Január 30-án három egymást követő szakmai találkozóra is sor került, elsőként, a délelőtt folyamán a delegáció ellátogatott az Alvar Aalto Alapítványhoz, ahol Tommi Lindh ügyvezető igazgatóval és Nina Heikkonen programmenedzserrel folytattak beszélgetést az MMA küldöttei a jövőbeni lehetséges együttműködésekről, majd pedig megtekintették a világhírű finn építész lakásmúzeumát.
Délután a Finn Építészeti Múzeum megbízott igazgatónője, Reetta Heiskanen és az együttműködésekért felelős vezető, Arja-Liisa Kaasinen fogadta az MMA alelnökét és az Építőművészeti Tagozat vezetőjét. A több mint egyórás eszmecsere az építészeti csereprogramok megvalósíthatóságáról és távlati projektek felvázolásáról szólt. Ezt követően a magyar építészek megtekintették a finn főváros egy-egy építészeti remekművét, majd pedig az Amos Rex földalatti múzeumba látogattak, ahol Asmo Jaaksi alapító és Timo Riitamaa, a kulturális intézmény kommunikációs és marketing igazgatója kalauzolta végig a központon a látogatókat.
A Magyar Mozaik című tablókiállítás megnyitójára január 30-án este 18 órakor került sor a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban, ahol a közönséget először Richly Gábor PhD, az intézet igazgatója köszöntötte, majd pedig Marosi Miklós alelnök mondott beszédet és nyitotta meg a tárlatot. Az eseményhez, mely az MMA Építőművészeti Tagozatának tagjai által tervezett egy-egy épület bemutatására vállalkozott, készült egy magyar–angol nyelvű kiadvány is Magyar Mozaik címmel. A megnyitón megjelent Makovecz Imre alapító elnök korábbi tolmácsa, Judit Mäkinen is, aki Makovecz 2000 szeptemberében készült, Atlantiszi rajzainak egyik első nyomatát ajándékozta a két építésznek.
Január 31-én a delegáció további látogatásokat tett a finn építészet leghíresebb épületeiben, így a Helsinki Operában, a Finlandia csarnokban, a gránitsziklába vájt Sziklatemplomban, illetve a két évvel ezelőtt átadott Oodi nevű főkönyvtárban.
Az MMA építőművészeti tablókiállítása hat héten át várja a finn látogatókat a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban.
05 February 2020  |  turi attila marosi miklós tablókiállítás magyar mozaik helsinki