Fotó: szeged.hu

„Lét-közeli" művészet

A XX. század második felének egyik legjelentősebb hazai művésze, Szabados Árpád (1944–2017) Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja alkotásaiból nyílt hiánypótló életmű-kiállítás Szegeden a Regionális Összművészeti Központban. A Reök-palota tárlatán, melynek támogatója az MMA, Szabados Árpád több mint 200 műve látható március 22-ig, amelyek között festmény, grafika és linómetszet is megtalál­ha­tó. A három éve elhunyt képzőművészről – aki idén lenne hetvenöt esztendős – hamarosan kötet is megjelenik, amely részletesen bemutatja munkásságát.
„Sohasem másoltam sem gyerek-, sem dilettáns rajzokat, de imitáltam őket. Izgatott, hogy a dilettáns vagy gyerek hozzá mer nyúlni olyan problémákhoz is, amelyekhez képzett művész sosem" – Szabados Árpád
 
A kiállításmegnyitó vendége Beke László művészettörténész, Nátyi Róbert, a REÖK vezető kurátora, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, valamint Sinkó István képzőművész, a kiállítás társkurátora voltak. Az ünnepi eseményen az akadémiát képviselve részt vettek a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusai is, Farkas Ádám szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Stefanovits Péter képzőművész, az MMA Képzőművészeti Tagozat vezetője; Aknay János festőművész, az MMA rendes tagja; M. Novák András festőművész, az MMA rendes tagja és Véssey Gábor festőművész, az MMA rendes tagja.
 
A megnyitón elhangzott, hogy szülővárosának nagy adóssága volt ez márciusig megtekinthető tárlat: „Szabados Árpád 1944-ben Szegeden született, itt kezdte pályafutását, és a 2017-ben bekövetkezett halála előtti utolsó kiállítása is ehhez a városhoz köti. Régi adósságunk volt ez a nagyszabású kiállítás, amellyel most a mester emléke előtt tisztelgünk" – emelte ki a REÖK művészeti vezetője, Nátyi Róbert köszöntőjében. Beke László művészettörténész pedig a megnyitón felelevenítette Szabados Árpáddal való barátságuk számtalan emlékét, méltatva a Munkácsy Mihály-díjas festő művészetét. Emlékeztetett arra is, hogy Szabados rendkívül termékeny művész volt, pályája során csaknem kilencven egyéni tárlatot rendezett és háromszáz nemzetközi, valamint hazai kiállításon vett részt.
A termekben nem kronologikus vagy tematikus rendben követik egymást az alkotások, hanem a rendezők szellemi csomópontokon keresztül igyekeznek bemutatni azt a gondolkodásmódot és hangulatot, amely annyira sajátja volt Szabados Árpádnak. A palota első emeletén kaptak helyet a művész életművének gerincét képező grafikái, a második emeleten pedig a festményei láthatók. A kiállítás különleges darabja az a monumentális csaknem 10 méter hosszú alkotás, amely a „XX. századi kifestőkönyv" címet viseli.
A kiállításhoz tárlatvezetések is csatlakoznak majd, valamint múzeumpedagógiai foglakozásokat is szerveznek szegedi iskolásoknak. A három éve elhunyt képzőművészről pedig egy kötet is megjelenik, amelyik részletesen bemutatja munkásságát.
Szabados Árpád ebben az évben lenne 75 éves, így akár emlékkiállításnak is felfogható a tárlat, ami ugyanakkor nagyon is élő, mert a művek párbeszéde jellemzi.
Életében az alkotás mellett kiemelt szerepe volt az oktatásnak is, több hazai és külföldi egyetemen is tanított. Alapítója volt a Magyar Nemzeti Galéria Gyermek- és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyének, melynek fő célja, hogy a kortárs művészet kérdéseit beépítse az alkotói folyamatokba és gondozza a tehetségeket. Rendkívül termékeny művész volt, pályája során csaknem kilencven egyéni tárlatot rendezett és háromszáz nemzetközi, valamint hazai kiállításon vett részt. Munkássága az 1960-as évek végén indult, az 1980-as évek végéig főleg rajzok, grafikák jellemezték, majd megjelentek a festmények is. A hiánypótoló életmű-kiállításon az 1970-es évektől egészen a művész haláláig láthatók alkotások.
  

Teremtő eldöntetlenség – Szabados Árpád festő- és grafikusművész (portréfilm-előzetes)
Szabados Árpád portréjában a néző a „teremtés" filozófiájába nyerhet betekintést. A művész felszabadult racionális képalkotása tudatos ösztönösséggel, a konfliktusokat mindig vállalva ragadja meg a világ történéseit. Katartikus élményt adó képein titkok, rejtélyek hosszú sora vár megfejtésre. (MMA, 2017)
04 February 2020  |  kiállítás stefanovits péter farkas ádám szabados árpád