"Boldog az, aki olyasmivel foglalkozhat, ami lelkének is örömet okoz"
Beszélgetés Vidák Istvánnal
Idén tavasszal Vidák István nemezművész, az MMA rendes tagja, Bolgár Kultúráért Díjban részesült. Az elismerést dr. Bocskov Petrov Jordán tiszteletbeli bolgár konzul, Kecskemét bolgár nemzetiségi önkormányzatának elnöke és Őexc. Christo Polendakov bolgár nagykövet adták át. A díj kapcsán Vidák Istvánt kérdeztük.
Idén tavasszal Vidák István nemezművész, az MMA rendes tagja, Bolgár Kultúráért Díjban részesült. Az elismerést dr. Bocskov Petrov Jordán tiszteletbeli bolgár konzul, Kecskemét bolgár nemzetiségi önkormányzatának elnöke és Őexc. Christo Polendakov bolgár nagykövet adták át. A díj kapcsán Vidák Istvánt kérdeztük.
Mit jelent Önnek a Bolgár Kultúráért Díj, amit a bolgár nemezkészítés tudományos és művészeti kutatása, illetve a bolgár nemezek magyarországi bemutatása révén érdemelt ki?
Úgy gondolom, hogy ezt a díjat nemcsak én kaptam. Az elismerés kapcsán elsősorban Nagy Mari páromra gondolok, akivel 53 éve élünk együtt, és mindent közösen végzünk. Emellett azokra a barátaimra, akikkel valaha együtt fedeztem fel Koprivstica városát, és benne a 200-250 éves csodálatos nemeztakarókat. Köszönettel gondolok segítőtársaimra: Szondi György műfordítóra, a bolgár kultúra kiváló szakértőjére, illetve dr. Bocskov Petrov Jordán úrra, Bulgária magyarországi tiszteletbeli konzuljára, aki itt él Kecskeméten. A díj örömet jelent nekem. Erőt ad ahhoz, hogy folytassam azt, amit 42 évvel ezelőtt elkezdtem, a bolgár és a magyar népművészet megismerését és összehasonlítását.
Milyen hatással volt Önre, hogy a díjat Nagy László 100. születésnapján vehette át?
Mi ketten - Mari és én - még ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozunk, akik személyesen ismerhették Nagy Lászlót, a méltán nagyra tartott Kossuth-díjas magyar költőt, műfordítót. Tavaly eljutottunk a Rodope-hegységben található Szmoljanba, ahol évekig élt, és számos műfordítással
ajándékozott meg mindannyiunkat. Külön örömünkre szolgált az, hogy a díjátadáson jelen volt Nagy László unokája.
Tavaly lehetőségünk nyílott arra, hogy felkeressük szülőházát Iszkázon. Beléphettünk abba a terembe, amit egy korabeli bulgáriai lakószoba szerint rendeztek be. Évek óta, amikor bemutatkozom, kezembe veszek négy szál gyékényt. Ebből néhány perc alatt hajtogatok egy szarvast úgy, hogy közben elmondom Nagy László Csodafiú szarvas című költeményét. Gyakran gondolok erre a versre, most is, amikor az Ő szavaival élve: „Tavasz kerekedik, bimbó tüzesedik, jázminfával ékes agancs verekedik".
Vidák István és Nagy Mari a díjátadón
Vidák István és Nagy Mari a díjátadón
Milyen élmények és tapasztalatok formálták az elmúlt 40 év alatt az Ön kutatásait?
Az ismeretszerzésben lépésről-lépésre haladtam előre. 1983-ban jártam fiatal barátaimmal együtt először Bulgáriában. Így jutottunk el Koprivsticába, ebbe az ódon városkába, ami a nemezkészítés leghíresebb központja volt. Az első, eredeti, többszáz éves takarókat először itt csodálhattuk meg. Ez volt az indíttatás. Azóta is rendszeresen visszatérünk oda, és mindig újabb és újabb ismeretekkel gazdagodunk. Tavaly abban a szerencsében részesültünk, hogy a Plovdivi Néprajzi Múzeum összegyűjtötte Bulgária minden múzeumából a legszebb nemeztakarókat, melyekből egy nagyszabású kiállítást rendezett, és megjelent egy ehhez kapcsolódó, színes kiadvány is. Így megvalósult a négy évtizedes álmunk, és a megnyitón személyesen jelen lehettünk.
Hol végzett még kutatásokat?
A bulgáriai kutatásokkal egyidőben kezdtük el felfedezni a párommal Kis-Ázsiát, Közép-Ázsiát, majd Mongóliát és Indiát. Az összekötő pont a mesterségünk minél szélesebb kőrű megismerése volt. Ezzel együtt el kell mondanom, hogy a régészeti ásatásokat leszámítva a jelenlegi ismereteink szerint sehol nem maradtak fenn olyan régi nemeztakarók, mint Bulgáriában. Talán ez az oka annak, hogy rendszeresen visszajárunk, és igyekszünk ismereteinket tovább bővíteni.
Milyen hasonlóságok találhatók a magyar és a bolgár népművészetben?
Miután alaposan megismertük Erdély népművészetét is, rácsodálkoztunk arra, hogy bizonyos kelmék Erdélyben és Bulgáriában egyaránt megtalálhatók. Ez igaz a festékes szőnyegekre, a szalagszövés egyes változataira.Ide sorolhatjuk a juhok és a kecskék szőréből, Erdélyben készült csergéket és az Avas aljáról ismert gubákat. Néhány cserépedény mintakincse, és a kosárkötés egyes változatai is nagy rokonságot mutatnak.
Milyen tanulmányutakat szokott megszervezni és ezek kiknek szólnak?
Egész életünkben az olvasás mellett utazásokkal igyekeztük bővíteni tudásunkat. Ezért felkerestünk minden olyan országot, ahol ez a mesterség és művészeti ág ismert volt, illetve ma is él. Azokba az országokba, ahova gyakran járunk, szívesen viszünk magunkkal ismerősöket és barátokat. 2002 óta rendszeresen utazunk Kirgiziába, 2008 óta pedig majdnem minden évben Indiába. Tőlünk délre utazva Szerbia, Románia, Bulgária, Montenegro, Észak-Macedónia és Albánia érhető el a leghamarabb. Mindenütt vannak ismerőseink és barátaink, akik beengednek műhelyeikbe, és mindannyian dolgozhattunk ott egy rövid ideig.
Természetesen első utunk mindig az adott ország múzeumaiba vezet, majd a nagyvárosokat elhagyva igyekszünk minél távolabbi, kisebb hegyi falvakat felkeresni, mert ott a múlt még jobban tetten érhető.
Mit üzennek azoknak, akik érdeklődnek a népi kultúrák megőrzése iránt?
Boldog az, aki olyasmivel foglalkozhat, ami lelkének is örömet okoz, és egyben lehetősége van arra, hogy ebben a tehetségét kibontakoztathassa. Ha újraszületnénk a párommal, akkor is ugyanezt tennénk, és ilyen életre biztatjuk az utánunk következő nemzedékeket is!
Varga Katica
Varga Katica
May 14, 2025