Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
March 8, 2024

Az Ezeregy éjszaka a Szegedi Szabadtéri Játékokon

A musical rendezője és koreográfusa: Juronics Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

A bemutatóra augusztus 11-én, a szegedi Dóm téren kerül sor, ezt követően az előadást további öt alkalommal, augusztus 12-én, 13-án, 18-án, 19-én és végül 20-án láthatja majd a közönség. A musical a csaknem kétezer éves történetfolyam legizgalmasabb arab, perzsa, indiai és kínai elemeiből építkezik.

August 8, 2023

Thália-források Nyíregyházán

Vándorkiállítás a helyi színjátszás dokumentumaiból 

A színházrajongók és a múzeumjárók érdeklődésére egyaránt számot tarthat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltár kiállítása, amely július 31-én nyílt meg Színjátszás Nyíregyházán a kezdetektől 1981-ig címmel. Az ötletgazda Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja volt.

August 3, 2023

Egy színházi nyár állomásai

Villáminterjú Pregitzer Fruzsina színművésszel

Nyíregyháza – Jászó – Nagyszalonta – Székelyföld: az eddigi állomásai egy akadémikusi nyárnak, amelynek programjairól, helyszíneiről Pregitzer Fruzsinát, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagját kérdeztük.

July 31, 2023

Életre szóló emlékek, és teázás a napfelkeltében

VIDNYÁNSZKY ATTILMESÉL A VILÁG IDEI LEGJELENTŐSEBB SZÍNHÁZI ESEMÉNYÉRŐL, A SZÍNHÁZI OLIMPIÁRÓL

„A 10. Színházi Olimpia az idén a világ legjelentősebb színházi eseménye volt, ahol 400 társulat 7500 képviselője vendégeskedett hazánkban. Olyan nagyszabású, nemzetközi színházi eseményt bonyolítottunk, amilyen még soha nem volt Magyarországonˮ – mondta az Origonak Vidnyánszky Attila. Hozzátette: fontos volt, hogy a világról másként gondolkodó emberek egy nyelven - a színház nyelvén - megszólalva közelebb kerültek egymáshoz. 

July 26, 2023

Akadémikusok futballmezben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT EGYMÁSSAL A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A FERENCVÁROSI TORNA CLUB 

A szerződést a színház részéről a vezérigazgató,Vidnyánszky Attila, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Fradi részéről pedig Kubatov Gábor elnök írta alá. A rendezvényen jelen volt még Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója és az MMA elnökségi tagja, valamint Bodrogi Gyula, a nemzet színésze is. 

July 7, 2023
First Last