Turi Bálint Tibor, Verebes Ernő, Kolti Helga

Versünnep 2020

A nemzeti összetartozás évének jegyében hirdetik meg a 2020-as Versünnep Fesztivált – hangzott el az eseményről tartott budapesti sajtótájékoztatón az MMA irodaházában. Kolti Helga, a rendezvényt szervező, jövőre 15. jubileumát ünneplő Versünnep Alapítvány elnöke elmondta: a Versünnep Alapítvány 2005-ben indult útjára, hogy népszerűsítse a magyar nyelvet és a magyar nyelven születő irodalmi alkotásokat. A Versünnep már nemcsak a professzionális művészeknek ad lehetőséget a találkozásra, hanem a civilek számára is. Kezdetekben csupán vers- és prózamondás kategóriában lehetett jelentkezni a versenyekre, de hét éve a társművészetek előtt is megnyitották az utat. A Magyar Művészeti Akadémia évek óta kiemelt partnere a Versünnepnek.
November 29, 2019

90 éve született Csoóri Sándor

A Magyar Művészeti Akadémia a néhai nemzet művésze, Csoóri Sándor 90. születésnapjára emlékezett 2020. február 3-án a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán. A Szó-Szín-Játék sorozatban „…én láttam a világot." címmel idézte meg a költőt Bálint Márta színművész, Komáromi Márton hegedűművész és Rátóti Zoltán színművész, az MMA rendes tagja. Csoóri monográfusa, Görömbei András így foglalta össze az író jelentőségét: „Több mint fél évszázad óta ad folyamatosan megkerülhetetlen kihívásokat a magyar szellemi életnek. Csoóri költőként, esszéistaként, szociográfusként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként és közéleti szereplőként egyaránt a »praxis« és a »poézis« teljességére törekedett. Alkotásainak szellemi mozgásformái mind-mind egy átfogó művészi világnézet részeként állnak helyt, egymás értelmezését erősítik, ugyanabba az irányba hatnak." Az est szerkesztő-rendezője Rátóti Zoltán, kiváló művész, a Színházművészeti Tagozat vezetője volt.

February 3, 2020

Elhunyt Tornai József

Kilencvenkét éves korában Budapesten elhunyt Tornai József Kossuth-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az 1992-ben létrejött Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet egyik alapítója. Tornai József a magyar kultúra „bartóki vonulatának" jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Életművét az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgáló, igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik. Tornai Józsefet a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.♦ gyászjelentés

February 1, 2020

„Valaki útravált…" – ADY 100/101 az OSZK-ban

Ady Endre-kamarakiállítás és -könyvbemutató a magyar kultúra napján

2020-ban a magyar kultúra napja az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Művészeti Akadémia és kiadója, az MMA Kiadó részéről újabb együttműködéssel, a modern magyar költészet egyik megteremtője előtti tiszteletadás jegyében telt. Ady Endre (1877–1919) halálának centenáriumi évét követően január 22-én az OSZK szervezésében előadással, íróműhellyel, kamarakiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek meg a Nyugat és a modern magyar irodalom meghatározó alakjáról. Az NKA támogatásával létrejött programegyüttes „Valaki útravált…" – Ady 100 címmel szeptembertől januárig zajlott, s most egy egész szakmai napot szenteltek záróakkordként a költő életművének. A hasonló című díszalbumhoz és a „Fut velem egy rossz szekér" című kamaratárlathoz támpontként Ady külső és belső utazásait vették alapul, a költő ezekből kiolvasható élettörténetét tárja fel a teljes kezdeményezés. Az OSZK Ady-gyűjteményének relikviáiból összeállított kiállítás dr. Boka László és dr. Rózsafalvi Zsuzsanna munkája, az MMA által támogatott, gazdagon illusztrált díszalbum pedig kettejük újító tanulmányait is tartalmazza.

January 24, 2020

Elhunyt Makkai Ádám költő, nyelvész, műfordító

85. életévében Budapesten elhunyt Makkai Ádám Kossuth-nagydíjas költő, nyelvész, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a Chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora. Emigráns íróként Makkai Ádám sokat tett a magyar költészet és irodalom nemzetközi megismertetéséért, szuverén költői hangja pedig az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb irodalmi teljesítményével ajándékozta meg az olvasót, itthon és külföldön egyaránt. „A költő az isteni terv munkatársa. Makkai Ádám hisz a költészet, az alkotás erejében…" – írta róla Jókai Anna. Makkai Ádámot a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

January 18, 2020

Serfőző Simon verseskötetéé az Irodalmi Tagozat Az év legjobb könyve díja

Serfőző Simon Arcunk az ég című verseskötete kapta a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának az év legjobb könyvét elismerő díját. A 2019-es Könyv Nívódíjat Kabdebó Lóránt Esettanulmányok? Sorsvállalások! és Marcsák Gergely Fekete-Tisza című kötete nyerte el. A díjakat az Élőfolyóirat sorozat estjén adták át december 12-én az MMA Andrássy úti irodaházában. Az irodalmi találkozón a könyveket Ágh István költő, író; Füzesi Magda költő és Nagy Zoltán Mihály író, az MMA rendes tagjai méltatták. Újhelyi Kinga és Lázár Balázs színművész, valamint Dresch Mihály dzsesszzenész közreműködött. Az év legjobb könyve díjat tavaly Kontra Ferenc vehette át Az álom hídja című regényéért.

December 16, 2019
First Last