Turi Bálint Tibor, Verebes Ernő, Kolti Helga

Versünnep 2020

A nemzeti összetartozás évének jegyében hirdetik meg a 2020-as Versünnep Fesztivált – hangzott el az eseményről tartott budapesti sajtótájékoztatón az MMA irodaházában. Kolti Helga, a rendezvényt szervező, jövőre 15. jubileumát ünneplő Versünnep Alapítvány elnöke elmondta: a Versünnep Alapítvány 2005-ben indult útjára, hogy népszerűsítse a magyar nyelvet és a magyar nyelven születő irodalmi alkotásokat. A Versünnep már nemcsak a professzionális művészeknek ad lehetőséget a találkozásra, hanem a civilek számára is. Kezdetekben csupán vers- és prózamondás kategóriában lehetett jelentkezni a versenyekre, de hét éve a társművészetek előtt is megnyitották az utat. A Magyar Művészeti Akadémia évek óta kiemelt partnere a Versünnepnek.
November 29, 2019

Színházi közvetítések az M5-ön

A Magyar Művészeti Akadémia által rögzített színházi előadásokat tűz műsorára a köztelevízió M5 oktatási-kulturális csatornája. Ahogy a nézők láthatják, az egy éve indult tv-csatorna újra felkarolta a színházi közvetítések műfaját, melyek a 90-es évektől szinte eltűntek a köztévé műsorkínálatából. A Magyar Művészeti Akadémia is elkötelezett abban, hogy a maga eszközeivel segítse ezt a folyamatot, ezért saját költségén kisebb társulatok olyan előadásait veszi fel és adja át az MTVA-nak sugárzásra, amelyek érdemesek arra, hogy széles közönséghez juthassanak el. Elsőként 2017. szeptember 19-én 21.15-től Csehov: Sirály Sorin Militaru által rendezett előadásának felvétele kerül képernyőre, melyet a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata adott elő 2016-ban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

September 7, 2017

Elhunyt Mács József

Életének 87. évében Pozsonyban elhunyt Mács József író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Munkásságát a közelmúltban a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014) kitüntetéssel ismerték el. Legutóbb a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Könyv Nívódíját kapta meg 2016-ban Az elcsatolt vagon című kötetéért. Írói hitvallása szerint: „Soha nem volt számomra érdekesebb és fontosabb téma, mint a népem sorsa." Életműve a szülőföldhöz és a hagyományokhoz való ragaszkodás nehézségeit, valamint a falusi ember sorskérdéseit mutatja be. Mács Józsefet a köztestület saját hallottjának tekinti.

August 31, 2017

Felavatták Arany János emléktábláját a 45. Tokaji Írótábor résztvevői

Györfi Sándor szobrászművész alkotását a Tokaji Ferenc Gimnázium udvarán található millenniumi irodalmi emlékparkban leplezte le Molnárné Tóth Erika, a gimnázium igazgatója, Posta György, a város polgármestere és Hubert Ildikó irodalomtörténész augusztus 13-án. A Magyar Írószövetség nevében Pap-Für János, a szervezet titkára helyezte el az emlékezés koszorúját az emléktáblánál. A 45. Tokaji Írótábor záróbeszédét Fekete György, az MMA elnöke mondta el. A négynaposra bővült 45. Tokaji Írótábor Arany János munkásságára, valamint az elmúlt 200 év magyar irodalmának közvetítésében bekövetkezett változásokra és kihívásokra fókuszált. 

August 14, 2017

Jókai Anna Szalon nyílik a Várnegyedben

Irodalmi szalon nyílik a június 5-én elhunyt Jókai Anna író, az MMA néhai tagja, néhai Nemzet Művésze emlékére az I. kerületben. A Budavári Önkormányzat az Iskola utca 28. alatti épületében irodalmi esteknek, koncerteknek, közösségi összejöveteleknek biztosít majd helyet. A négy helyiségből álló közösségi tér ősztől új kulturális központként működik majd a kerületben. A Jókai Anna Szalon ünnepélyes megnyitóját 2017. szeptember 1-jén tartják.

July 24, 2017

Idén is megemlékeztek szülőházánál Nagy László költőről

Felsőiszkázon, ahol Nagy László költő örökségének ápolására 2003 óta tartanak összejöveteleket, a települési önkormányzat és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány A legfényesebb árvák címmel rendezett emléknapot. A rendezvény díszvendége Sára Sándor filmrendező, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja volt.

July 18, 2017
First Last