November 5-étől feláll az új elnökség

Alelnököt és elnökségi tagot választottak a Magyar Művészeti Akadémia újra összehívott közgyűlésén október 7-én a Pesti Vigadóban. Alelnöknek Kiss János balettművészt, elnökségi taggá Kovács István költőt, történészt választották meg. Felügyelő testületi tag lett Lajta Gábor festőművész, grafikus, művészeti író. Az októberi közgyűlést azért volt szükséges összehívni, mert a szeptember 7-én tartott fórumon nem sikerült egyszerű többséggel megválasztani az egyik alelnököt és egy elnökségi tagot. Arról már szeptemberben döntött a testület, hogy Vashegyi György marad a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és újabb három évre alelnök lett Marosi Miklós építész, a másik alelnöki posztra jelöltek közül akkor senki sem érte el a megfelelő számú szavazatot. Ekkor választották elnökségi taggá Farkas Ádám szobrászművészt, Haris László fotóművészt és Rátóti Zoltán színművészt.
October 7, 2020

Megújul a Kossuth tér

A Kossuth tér átalakításának és fejlesztésének terveiről tárgyalt 2012. június 11-i ülésén a Magyar Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága, amelyre a szakmai szervezetek és kamarák képviselői mellett meghívást kapott a Magyar Művészeti Akadémia is. A köztestületet Fekete György elnök képviselte.

June 13, 2012

Elnöki köszöntő

„Szótárat lapozgatok" – jutott eszembe Kosztolányi Dezső kedves írása, amelyben egy hasznos művelődési szokásáról, a szótárak böngészéséről értekezik. 

February 2, 2012
Az MMA 2012-ik évi első rendes közgyűlése

Az MMA 2012-ik évi első rendes közgyűlése

2012. január 28-án a Magyar Művészeti Akadémia – 2011 novemberi megalakulását követően – első rendes közgyűlését tartotta Budapesten a Vörösmarty téri Kristályházban. 

January 28, 2012

II. Czuczor–Fogarasi-konferencia

„Ha szabad a magyart a magyarból magyarázni"
Alaptéma: „ismeretlen eredetű" szavak és jelenségek a magyar nyelvben és kultúrában a Czuczor–Fogarasi Szótárhoz viszonyítva

Budapest, 2012. január 6. – Vízkereszt
Petőfi Irodalmi Múzeum Díszterme, 9 órától 21 óráig

December 8, 2011
First Last
// ]]>