November 5-étől feláll az új elnökség

Alelnököt és elnökségi tagot választottak a Magyar Művészeti Akadémia újra összehívott közgyűlésén október 7-én a Pesti Vigadóban. Alelnöknek Kiss János balettművészt, elnökségi taggá Kovács István költőt, történészt választották meg. Felügyelő testületi tag lett Lajta Gábor festőművész, grafikus, művészeti író. Az októberi közgyűlést azért volt szükséges összehívni, mert a szeptember 7-én tartott fórumon nem sikerült egyszerű többséggel megválasztani az egyik alelnököt és egy elnökségi tagot. Arról már szeptemberben döntött a testület, hogy Vashegyi György marad a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és újabb három évre alelnök lett Marosi Miklós építész, a másik alelnöki posztra jelöltek közül akkor senki sem érte el a megfelelő számú szavazatot. Ekkor választották elnökségi taggá Farkas Ádám szobrászművészt, Haris László fotóművészt és Rátóti Zoltán színművészt.
A szeptemberi eseményen átadták a köztestületi díjakat és a tiszteletbeli elnöki cím odaítéléséről is döntöttek: Jankovics Marcell az MMA tiszteletbeli elnöke lett. A november 5-étől felálló új elnökség összetétele: Vashegyi György elnök; Kiss János, Marosi Miklós alelnökök; Farkas Ádám, Haris László, Kovács István, Rátóti Zoltán elnökségi tagok. Dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár korábbi újraválasztása okán tagja az Elnökségnek.
A közgyűlés által delegált felügyelő testületi tag választására azért volt szükség, mert a Felügyelő Testület egyik tagja, Haris László bekerült az elnökségbe. Az új FT összetétele tehát: Balog Zoltán (elnök), Erdélyi Rudolf Zalán, Galánfi András, Lajta Gábor, Sára Ernő.
A közgyűlésen megszavazták a Magyar Művészeti Akadémia Alapszabályának újbóli módosítását, amely november 1-től lehetővé teszi a közgyűlés elektronikus eszközökkel történő lebonyolításának jogi lehetőségét. Azt már szeptemberben elfogadta a testület, hogy a covid–19 miatti korlátozások okán az MMA tagozatai, elnöksége, felügyelő testülete, valamint bizottságai és munkacsoportja elektronikus hírközlő eszköz útján, megfelelő azonosítással is határozatképes üléseket tarthassanak, lényegében ez a módosítás került kiterjesztésre a közgyűlés vonatkozásában is.
October 7, 2020  |  kovács istván közgyűlés vashegyi györgy lajta gábor kiss jános