MMA-közgyűlés a Pesti Vigadóban

A Jánosi Együttes műsorával és a köztestületi díjak átadásával kezdődött 2018. május 30-án a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése. Életműdíjban részesült Molnár V. József néplélek- és néprajzkutató, grafikusművész, aki videóüzenetben köszönte meg az elismerést. A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját Kótai József akadémikusnak, a Művészeti Írói Díjat Wehner Tibor írónak, művészettörténésznek, a Kováts Flórián Emlékérmet Bicskei Zoltán akadémikusnak ítélte a köztestület. Az Aranyérmet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) érdemelte ki, a kitüntetést dr. Sári Zsolt főigazgató-helyettes vette át az intézmény képviseletében.
A díjakat Vashegyi György, az MMA elnöke adta át, ezután a közgyűlés elfogadta az elnök, valamint az elnökség és a főtitkár beszámolóját, majd Vashegyi György tájékoztatta a tagságot az elmúlt időszakban végzett akadémiai munkáról, eredményekről.
Vashegyi György beszámolójában a művészeti ösztöndíjrendszerről elmondta: 2018 szeptemberétől 100 új ösztöndíjat adhatnak fiatal és középgenerációs művészeknek egyenként bruttó 200 ezer forint összegben három évi időtartamra, legfeljebb az évi 300 fős létszámkeret eléréséig központi költségvetési forrásból. Ez biztosítja, hogy minél több művész, művészetelméleti szakember pályakezdését, pályája kiteljesedését, alkotások, előadások, kutatások és tanulmányok létrehozását támogathassa hatékonyan az akadémia mutatott rá, hozzátéve: a jelentkezési határidő lezárultáig több mint 1200 pályamű érkezett be. Míg az ösztöndíjrendszer a 18 és 50 év közötti művészek, művészetelméleti szakemberek tevékenységét támogatja, az akadémia tagozati ösztöndíjaival elsősorban az 50 és 65 év közötti művészek pályáját szeretné elismerni az MMA. Jelenleg 1270 fő részesül művészjáradékban, amely a 65 év feletti művészeknek adható, nem szociális, hanem kiválósági alapon. Akadémikusi életjáradékot háromszázan, a Nemzet Művésze díjjal járó támogatást pedig hetvenen kapnak részletezte Vashegyi György, kiemelve: ezen juttatások által az MMA olyan művésztámogatási-rendszert alapozott meg, amelynek megszilárdulása a következő években várható és a művésztársadalom majd minden generációját lefedi.
Vashegyi György kitért arra is: a köztestület már meglévő és továbbalakuló intézményrendszere teljes mértékben alkalmas a művészek és művészetelméleti szakemberek munkásságának bemutatására, valamint hogy a köztestület fontosnak tartja a jelentős múltú civil szervezetekkel való együttműködést, így az elmúlt fél évben az MMA megállapodást írt alá többek között a Nagycsaládosok Országos Egyesületével vagy a TIT-tel is.
Arról is szólt, hogy folytatódik a Nemzeti Szalon rendszere, amely idén a kortárs népi kézművesség legkiválóbb mestereinek remekműveiből ad válogatást.
A közgyűlésen elfogadták a művészetoktatásban kimagasló teljesítményt elért személyek, szervezetek részére adható elismerő oklevél adományozásáról szóló előterjesztést is. Eszerint a közgyűlés támogatja, hogy az elismerés a pedagógusok, művésztanárok, közösségek és intézmények mellett adományozható legyen művészetpedagógiai kutatóknak is.

A Felügyelő Testület munkájáról Halász János adott ismertetőt. Ezután a közgyűlés valamennyi előterjesztést elfogadta. (A napirendi pontok és az előterjesztések felsorolása itt található.)