Kallós Zoltán (1926–2018)

Elhunyt Kallós Zoltán néprajztudós

92. életévében erdélyi otthonában, Válaszúton elhunyt Kallós Zoltán Kossuth-nagydíjas néprajztudós, a nemzet művésze, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, az MMA életműdíjasa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kallós Zoltán a szellemi és tárgyi népművészet avatott ismerője volt, élete és munkássága az erdélyi és moldvai népművészet kutatásának, értékmentésének és a kisebbségi sorsban élő magyarságért vállalt erőfeszítések jegyében telt. A Magyar Művészeti Akadémia Kallós Zoltánt saját halottjának tekinti.

Kallós Zoltán végső búcsúztatása 2017. február 17-én 13.00 órakor lesz a református egyház szertartása szerint a válaszúti Kallós Kúrián, majd ezt követően a kolozsvári Házsongárd temetőben helyezik örök nyugalomra. Lelkéért virrasztó február 16-án 19.00 órától Válaszúton.

Kallós Zoltán 1926. március 26-án született a mezőségi szórványvidéken, a Kolozsvártól huszonhat kilométerre fekvő Válaszúton (Kolozs megye, Románia). Gyermekévei alatt a vegyes nemzetiségű faluban, anyanyelvével párhuzamosan a román, valamint a cigány nyelvet is megtanulta. Elemi iskoláit Válaszúton végezte. Az első osztályt magyar nyelven, a második, harmadik és negyedik osztályt román nyelven fejezte be. A vegyes lakosságú mezőségi kis faluban jómódú, feltörekvő szülők gyermekeként úgy nevelkedett, hogy gimnazista korában feltűnt a Kolozsvári Református Kollégiumban népdaltudásával. Már akkor olyan dalokat énekelt tanárainak, amit ők soha nem hallottak. A magyar anyanyelv mellett a román és a cigány nyelveket is jól beszélte, hiszen a vegyes lakosságú faluban együtt nőtt fel a különböző nemzetiségű gyerekkel, velük együtt élt.
A Református Kollégiumban, nagy hatással volt rá magyar szakos nevelő tanára, Nagy Géza. Itt kerül kezébe először Domokos Pál Péter A moldvai magyarság című könyve, és ébredt fel érdeklődése a moldvai magyarok és a népdalgyűjtés iránt. 1938–1939-ben első gyűjtéseiből kis tanulmányt szerkesztett, és beadott pályázata az ifjú Erdélyben I díjat nyert. Első írását, melynek címe „Karácsonyi szokások", a Református Kollégium „Remény" című diáklapja közölte 1943-ban.
Kolozsvárról a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe került. Mivel a nyári szünet után 1944-ben, Sepsiszentgyörgyön a háború miatt nem indult be a tanítás, nővérével együtt elment Budapestre. Abban reménykedett, hogy a Toldi Gimnáziumban folytathatja tanulmányait. Az ostrom időszakát ott vészelik át. Onnan visszatért Erdélybe és tanítói diplomáját már Kolozsvárt szerezte meg 1946-ban.
Egy év megszakítással, 1946 és 1950 között a kalotaszegi Magyarvistán volt tanító, ahonnan rendszeresen bejárt előadásokat hallgatni a kolozsvári Néprajzi Tanszékre
1948–1949 között Moldvában, Románvásárban teljesített sorkatonai szolgálatot. Ez idő alatt csángó katonákkal ismerkedik meg, akiket későbbi gyűjtések alkalmával megkeresett. Betegsége miatt egy év után a katonaságtól leszerelték, így visszatér tanítani Magyarvistára.
1950-ben családja kuláklistára került, édesapját hat hónap börtönnel büntetik és teljes vagyonelkobzással. Miután kuláklistára került apám, engem Vistáról azonnal elhelyeztek Mezőköbölkútra – emlékezik Kallós Zoltán, akinek életét a család megbélyegzése nagymértékben befolyásolta.
Pártfogója, Nyilas Ilona képviselő, prezídiumi tag szárnyai alá vette a tehetséges fiatal tanítót. Lehetősége szerint igyekezett feloldani azokat a gátakat, amelyek a kulák megbélyegzés miatt akadályozták előrehaladásában. Felelősséget vállalt a fiatal tanítóért, aki meg tudta szólaltatni a falusi embereket „meg tudta nyitni a lepecsételt szájakat".
Kallós Zoltánt a Zeneakadémiára való felkészülésben Jagamas János zenetudós segítette, aki Bartók és Kodály közvetlen tanítványa volt. Több alkalommal segített Jagamasnak és Kós Károlynak a cigány telepeken gyűjteni, mivel jól ismerte a cigány nyelvet. 1950-ben sikeresen felvételizett a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolára, ma Gheorghe Dima Zeneakadémia. 1951 és 1955 között egyetemi hallgató. Hiába voltak kiváló eredményei, nem részesülhetett ösztöndíjban. Egyetemi tanulmányait politikai nézetei, illetve származása miatt kénytelen volt megszakítani. Az akadémiát megszakításokkal befejezte, de a folytonos zaklatások miatt nem kapott diplomát.
Jagamas ösztönözte arra, hogy tudatosan folytassa már kisdiák korában megkezdett gyűjtéseit, sőt a kor tudományos szellemiségéhez igazodva arra is felkéri, ismerve Kallós családi helyzetét, hogy egy moldvai falu monográfiáját készítse el.
Az ő tanácsára 1954-ben tanítói oklevelével a Bákóhoz közel fekvő Lészpedre megy tanítani. Itt ismerte meg közelről a moldvai katolikus magyarok életét és hagyományait. Felismerve az ellenük irányuló elrománosító politikát, megszállottként kezdte meg a Kárpátoktól keletre szakadt magyarok vokális és hangszeres népzenéjének, hagyományainak gyűjtését.
1956-ben megismerkedett és szoros barátságot kötött Andrásfalvy Bertalannal, Martin Györggyel és Pesovár Ernővel, rajtuk keresztül alakult ki együttműködése a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjával, és általában a magyarországi néprajztudománnyal. Együtt járták Erdélyt, főként a Mezőség, Kalotaszeg és Gyimes falvait, táncosok, zenészek, énekesek után kutatva.
„Kallós Zoltán a mezőségi Válaszúton született és ott is élt haláláig. Meghatározó szerepe volt mind a magyar, mind a román táncházmozgalom megszületésében, kiteljesedésében. Önzetlenül segítette a népzene, a néptánc, a népköltészet, a kézművesség iránt érdeklődők teljes generációját. 1992-ben létrehozta a Kallós Alapítványt, ahol megoldották a szórványban élő magyarok oktatását. Létrehozta Közép-Európa szinte legnagyobb kiállítását-gyűjteményét, amely a Mezőséget, Gyimest, Moldvát és Kalotaszeget összefogta. Bartók és Kodály mellett a 20. század legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhettük benne. Személye a népművészet egyik csodája volt. A magyar népművészetnek és néprajztudománynak mind a zenei, mind a néptánc és a kézművesség vonalán is hatalmas veszteség. Isten veled Zoli bá'!"
Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője
1957-ben a moldvai csángó falvakban betiltották a magyar nyelvű oktatást.
1957–1958 között szakirányítója a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házának. Munkaköre: népművészeti szervezőmunka, folklorisztikai vezető, népköltészeti felelős, népdal szakirányító.
1958-tól egy évet a Gyimesfelsőlokon kulturházigazgató. 1958-ban letartóztatták és a Duna-deltába küldték kényszermunkára. Szabadulása után rövidesen másodszor is elítélték és bebörtönözték.
Második letartoztatását követően az angol „Pen klub" közbenjárásával és nemzetközi tiltakozással elérték, hogy Kallóst köztársasági kegyelemben részesítsék. Mintegy két esztendőt töltött fogságban, amely után többé nem taníthatott. Azonban nem tudott elszakadni a vidéktől, ezért1965-ig a Gyimes-völgyben vállal írnoki munkát egy fakitermelő vállalatnál.
Az 1965-ös évek közepétől független szabadfoglalkozásúként gyűjtött énekes és hangszeres népzenét, népszokásokat, a tárgyi néprajz több ezer darabját.
A balladakönyvére szóló kiadói megbízási szerződés megvédte őt a munkakerülés vádjától. A hetvenes évektől jelentek meg egyedülálló balladagyűjteményének kötetei, ám ez távolról sem jelentette a hatósági zaklatások lezárulását.
Az 1989 decemberében meginduló változások, a határátlépés megkönnyítése után kezdhette csak élvezni addigi munkája gyümölcsét. A viszonylag nyugodtabb körülmények között hozzáfogott gyűjtései rendszerezésének, a hangzó anyagok publikálásához.
Kallós Zoltán végezte a magyar nyelvterületen a legnagyobb népzenei gyűjtést. Munkája eredményeiből válogatások jelentek meg hanglemezen, több hangzóanyag-sorozatot szerkesztett és adott ki. Mintegy tizenötezer mezőségi, kalotaszegi és csángó népdalt őrzött meg az utókornak. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet Népzenei Archívumának online adatbázisában mintegy 14.000 (tizennégyezer) népzenei felvétele elérhető.
1992-ben létrehozta a nevével fémjelzett oktatási, kulturális, szociális, népművészeti Alapítványt, amely azóta is sokféle hagyományőrző tevékenység szervezője és segítője, emellett egyik fő támogatója a moldvai csángó-magyarok ügyének. Az általa életre hívott Kallós Alapítvány egyik fő célja gyűjtéseinek közreadása a Kallós Archívum keretében.
„Nem lehet felmérni és elmondani szavakban, mi mindent köszönhetünk neki, nélküle nem lenne a térképen Magyarország népzenéje. »Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk« – Kallós Zoltán szavai öt földrész magyarságára vonatkoznak, és kötelességünk, hogy ezzel éljünk, hogy a maga területén mindenki a hozzá legméltóbban folytassa a munkáját. Megtisztelő és különleges dolog, hogy akadémikus társak lehetettünk a Magyar Művészeti Akadémiában."
Sebestyén Márta
Az erdélyi és magyarországi táncházmozgalom egyik életre hívója, segítője, támogatója, népzenei és néptánc-táborok szervezője. Nevelői hatása rendkívüli jelentőségű. A hosszú évek során fiatalok tömegeivel ismertette és szerettette meg a magyar népművészet különböző területeit. Útmutatása, szakmai támogatása több generációt indított el és segített később is a zenész, táncos, néprajzos pályán.
Népművészeti tárgyakból létrehozott gyűjteménye 1998 óta válaszúti múzeumában tekinthető meg. A nevét viselő intézmény 2010 tavaszán megnyitotta a nagyközönség számára a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központot, ahol az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, a mindennapok és az ünnepek idején használt szimbólumait és azok jelentését ismerhetik meg a látogatók.
Cikkei, tanulmányai romániai és magyarországi szakfolyóiratokban és lapokban jelentek meg. A magyar kultúráért, közösségért végzett több évtizedes munkásságát, számos szakmai, társadalmi és kulturális kitüntetés jutalmazta.


A pályakép összeállítója: Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Alapítvány elnöke
Kallós Zoltán életéről, munkásságáról további információk, interjúk, videók akadémikusi honlapján találhatók: http://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA18297
February 14, 2018  |  gyászhír