Hangszerművészet a Kárpát-medencében

virtuális hangszerkiállítás zenei vonatkozású ipar- és képzőművészeti alkotásokkal, portréfilmek hangszerész mesterekről a Magyar Hangszermíves Céh rendezésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával

A virtuális programban 12 dokumentumfilm (mesterek portréi, műhelyek és hangszerek bemutatásai) és 8 internetes fotókiállítás (fotómontázsok zenei aláfestéssel és szöveges ismertetőkkel a kiállításra szánt hangszerekről és képzőművészeti alkotásokról) kerülnek publikálásra 2020. november 30-ától heti rendszerességgel a Magyar Hangszermíves Céh YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán, valamint a Magyar Művészeti Akadémia honlapján és közösségi oldalain, továbbá a résztvevő szakmai szervezetek online felületein.
30 Νοέμβριος 2020

Kiállítással nyílt meg a Harag György-emlékév Gyulán

Harag György (1925–1985), az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervezett emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. Az MMA tavaszról elhalasztott, október 1-jével indult programsorozata megidézi a Kolozsvári Magyar Állami Színház főrendezőjét, aki Erdélyben és Magyarországon is nemzetközi színvonalú előadásokat hozott létre. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötetekkel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA. Az elsőként Gyulán látható tablókiállítás és a kísérőprogramok felidézik a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást.

2 Οκτώβριος 2020

„Szavakkal festek és képekkel beszélek"

„Talán egy kóbor reneszánsz művész elfuserált reinkarnációja vagyok" – állítja magáról Bertalan Tivadar, aki több mint száz magyar és külföldi játékfilm látványmestere, díszlettervezője, art direktora, továbbá táblaképek, grafikák, könyvművészeti munkák, kiállítások, „egyszemélyes" könyvek, borítók, kötéstervek, tipográfiák, szövegek és illusztrációk alkotója is. Az ünnepeltet születésnapja alkalmából a Bertalan Tivadar 90 című jubileumi szerzői esten és az ezzel egybekötött kamarakiállítás alkalmából köszöntötte a Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán október 1-jén.

1 Οκτώβριος 2020

Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon

Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon címen vándorkiállítással, Összetartozás Éve elnevezéssel pedig kerítéstárlattal emlékezik a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára a Magyar Nemzeti Múzeum. A tárlat a legújabb kutatási eredményekre építve szól Trianon végigélésének és elviselésének lehetőségeiről és választásairól, illetve megjeleníti a halálra ítélt ország túlélési stratégiáit és gyakorlati megoldásait. A kiállítás-együttes megnyitóján szeptember 29-én részt vett dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára is.

30 Σεπτέμβριος 2020

Bohus Zoltán és Lugossy Mária üvegszobrai

Szeptember 25-én nyitotta meg kapuit az Ybl Budai Kreatív Ház legújabb tárlata, ahol Bohus Zoltán és Lugossy Mária művészházaspár Magyarországon utoljára látható szobrai kerülnek bemutatásra. A patinás épületben Genezis címmel megnyíló tárlaton Lugossy Mária és Bohus Zoltán transzcendens, fénnyel és üveggel írt embermeséjének tizenegy darabja egy izgalmas univerzumon átívelő utazásra invitálja a látogatókat. Az alkotások nemcsak egyszerű szobrok, mindegyik egy-egy külön történetet mesél el. A kiállított 11 alkotás most utoljára látható Magyarországon, mielőtt véglegesen az Amerikai Egyesült Államokba kerül egy újonnan épülő kortárs üvegművészeti múzeum gyűjteményébe.

29 Σεπτέμβριος 2020
Πρώτο Τελευταία
// ]]>