« Πίσω

2016. november 24. – Októberi stációk – könyvbemutató

2016. november 24. – Októberi stációk – könyvbemutató

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére jelent meg Nagy Gáspár költő, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja válogatott írásainak szerkesztett kötete  Októberi stációk – Nagy Gáspár és 1956 címmel.
Bevezetőt mond Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó vezetője, a kötetet Pécsi Györgyi szerkesztő, irodalomtörténész és dr. Petrik Béla irodalomtörténész mutatja be. Verset mondanak Bogos Julianna és Stock Szabolcs, a POKG tanulói.
 
„Ahogy Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról verse az '56-os forradalomnak, úgy vált Nagy Gáspár 1984-ben megjelent Öröknyár: elmúltam 9 éves című költeménye – melyben Nagy Imre eltemetését és a gyilkosok néven nevezését követelte – a magyar forradalom emlékezetének ikonikus versévé. Az Öröknyár… és az 1986-os A Fiú naplójából című versek megjelenését országos politikai botrányok követték, szerkesztők leváltása, és a szegedi Tiszatáj folyóirat betiltása. Nagy Gáspár azonban nemcsak e két versével, de egész költészetével és ezzel a költészettel tökéletesen egybevágó életével őrizte a magyar forradalom tisztaságának és méltóságának az emlékezetét." (Részlet a szerkesztő, Pécsi Györgyi utószavából.)
 
A könyv a Nap Kiadó gondozásában jelent meg, a kiadást az 56-os Emlékbizottság támogatta.
 
Időpont: 2016. november 24., 19.00 óra
Helyszín: Nagy Gáspár Városi Könyvtár (Budakeszi, Fő u. 108.)