A józan varázsló

Mensáros László 1965-ben lépett először színpadra A XX. század címmel összeállított, hatalmas sikert arató műsorával, mely túlzás nélkül fordulópontot jelentett a magyar pódiumművészet történetében. Mensáros László estje nemcsak a múlt század egyik legnagyobb magyar színészének előadása volt, hanem vallomás az elmúlt évtizedekről. Hogy született az alkotás, hogyan válogatott a művész? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ a Mensáros László – A XX. század című könyv, amely az MMA Kiadónál jelent meg Szathmáry István szerkesztésében.
„Puritán eszközökkel dolgozik. Semmi deklamálás nincs az előadásában, úgy peregnek ajkáról az egyszerű emberi szavak, mint tavaszi zápor cseppjei, melyek fényesre mossák a világot. Valahogy minden áttetszőbb lesz. Minden cifra ornamentika nélkül, meztelenül tárul elénk a kor, amelyben élünk. Az annyit emlegetett huszadik század." Az előbbi részlet egy 1967-ben megjelent újságcikkben található és a szerző Mensáros László „A XX. század" című estjéről írt kritikát. Nem rosszat. Sőt! Kifejezetten jót, mint ahogy minden más újságcikk is hasonló tartalomról tanúskodik.
A mű korrajz, egy bátor ember összegzése, aki tényleg bátor volt. 1926-ban született Budapesten. Elemi iskoláit a fővárosi Champagnat francia papi iskolában végezte, majd a Szent Benedek-rendi Katolikus Gimnázium hallgatója volt. Később a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára jelentkezett, de nem tudta azt befejezni, mert a nyilasok feloszlatták az iskolát. 1945 januárjában a közeledő szovjet csapatok elől apjával együtt Ausztriába szöktek. Év végén jöttek vissza. Mensáros színésznek készült, a Színház- és Filmművészeti Főiskolára került, innen azonban – politikai okokra hivatkozva hamar eltávolították. Tiltott határátlépés miatt börtönbüntetést kapott. 1951-ben szabadult. Továbbra sem tett le a színész mesterségről. Először néma szereplő, majd 1952-től 1957-ig a debreceni Csokonai Színház tagja volt. Az 1956-os forradalomban aktív szerepet töltött be, ezért később ismét börtönben ült. 1960-ban szabadult. Ezután segédmunkás lett, de álmai vitték tovább. Aczél György beleegyezésével először a szolnoki, majd a Madách Színházhoz szerződik.
1965. november 20-a nagy nap az életében. Ekkor volt „A XX. század" című darab ősbemutatója az Egyetemei Színpadon. Még csak 65 év telt el a századból, de a 65 év hatása robbanásszerű volt. Lezajlott két világháború, egy igazságtalan trianoni döntés, diktátorok jöttek-mentek. Ilyen körülmények között volt bátorsága egy olyan estet szervezni, amely nem a fennálló rendszert dicsérte. Nem a híres-hírhedt költők, írók „vörösbe áztatott" sorait mondta vissza. Nem, ő az egyetemeset, az igazságot, a valót kereste. Anyaga szerencsére bőven volt. Babits, Ady, József Attila, a külföldiek közül Thomas Mann vagy Jeszenyin sorait mindenki ismerte és elismerte. De a sikerhez kellett az ő egyénisége. Ahogyan Szathmáry István az előszóban fogalmaz: „Akit műveltsége, érzékenysége, és víziója képessé tett arra, hogy talált tárgyakból, vagyis olvasmány- és filmemlékekből kimetszett részletek segítségével érvényes és hiteles szövegkollázst alkosson, majd a végeredményt – páratlan előadói képességének köszönhetően – élményszerűen átélhetővé tegye a közönség számára is."
A könyv első fejezetében Gajdó Tamás színháztörténész Verssel üzentek címmel azt veszi sorba, hogy a múlt században mit jelentett a vers. Kik vállalkoztak verselésre és az előadóművészek miért nem álltak meg a „puszta" színházi szerepeknél? Miért volt fontos a színésznek, hogy alkalmi versekkel kiálljon a pódiumra és azokkal üzenjen a közönségnek?
Ódry Árpád, Jancsó Adrienn, Mezei Mária és mások méltó elődei voltak Mensárosnak, aki 1965 novemberében adta elő először műsorát. Hogy milyen hatással? Kelecsényi László írja „Idézet a pódiumon" című cikkében: „Mensáros józan varázslata, melyet a kiválasztott szerzőkkel művelt, lassan, de annál erőteljesebben kerítette hatalmába hallgatóságát. Ezért jöttünk el újra és újra meghallgatni, mert részesülni akartunk szellemi idézetéből. Előadója és hallgatója egyaránt szószéknek tekintette a pódiumot, ahonnét csöndes szóval áradt széjjel egy higgadt egyéniség szelíd, s éppen ezért követhető bölcsességének az ereje." Kézdy György szerint a színészóriás új fejezetet nyitott ezzel az esttel.
Mégsem értékelte mindenki a kezdeményezést. Furcsamód sem a Magyar Rádió, sem a Magyar Televízió sem rögzítette egyszer sem teljes egészében azt, csak amatőr felvételek maradtak fenn. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az est első két részét vette fel 1971-ben, és volt néhány televíziós részlet is, de ami a legfontosabb, az kimaradt: a belső utazás, amellyel három részen keresztül viszi végig a hallgatóságot.
A könyvben hosszú fejezetet írt Ablonczy László, az MMA rendes tagja „Mensáros László XX. százada" címmel. A kritikus, író jól ismerte a színészt, hiszen 1991 és 1999 között a Nemzeti Színház igazgatója volt és könyvet is írt a művészről „Szélfútta levél – Évek Mensáros Lászlóval" címmel.
Ablonczy szerint a színész soha sem kímélte magát. Egy hibás szóért is a pokolra szállt. Úgy érezte, nem hibázhat, hiszen a közönség nem a hibákért jött. Az emberek pedig értékelték ezt, mindenkire nagy hatással volt a pódiumvallomás.
A XX. század irodalma című sorozatot Surányi Ibolya szerkesztette az Egyetemi Színpadon, ő kérte fel elsőként a művészt. A színész gondos alapossággal válogatta ki a műveket. Alfred Nobel végrendeletével indított és Fellini Nyolc és fél című filmjének részletével fejezte be az estet. Az értő publikum számára Mensáros testesítette meg 1956 igaz forradalmát, a hivatalos politikától való eltérő véleményt. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy nem: de csak öt évvel később, 1970-ben léphetett fel egyetemisták előtt Debrecenben.
Bár egész életében fájlalta, hogy saját színháza, a Madách nem tartott igényt a darabra, ő mégis szinte mindenhová eljutott az országban. Hívták kis falvakba, nagyvárosokba, kultúrházakba, színházakba, falusi előadótermekbe. A művész mindenhová elment, nem tett kivételt. Fia, Péter hosszan ír a könyvben ezekről az utakról. Ahogy elindultak a Skodával, ahogy megérkeztek, és ahogy apjára „zúdult" a helyiek szeretete. Mensáros mindig ott maradt a helyiekkel az előadás után, és néha olyan jól érezte magát, hogy kifejezetten megsértődött, amikor fia „behúzta őt" éjfél után a kocsiba.
Mensáros László akárhányszor felidézte az 1956-os napokat, mindig szikáran emlékezett az eseményekre. Még a kilencvenes évek elején sem akart mártírrá válni az emberek szemében. Azt tette, amit tenni kellett.
„A XX. század" a század emberének sorsa három felvonásban. A már említett Nobel-idézet után következtek a versek. Ady, Babits, Karinthy, majd Thomas Mann Halál Velencében című művének részlete, később Rilke Körhintája.
A műsor szinte mindig ugyanaz volt, csak ritkán kerültek ki vagy kerültek be új részletek. Mensáros estje nem diadalmenet. Apollinaire és Nagy Endre az ember vereségét vizionálta műveiben. „Gyalázatos század mit tettél" – ez már az összeomlást mutatja. De hát milyen század az, ahol Radnótit agyonlövik és ahol Juhász Gyula éhen hal.
Szabó Lőrinc Különbéke című verse ugyan a 30-as években született, mégis aktuális volt a hatvanas–hetvenes években is. Vas István Via Appia című verse pedig már látomásszerűen összegez. Ekkor Ablonczy szavaival élve a Mensáros már a „híveihez"beszél. Szakrálissá tágul a darab, ő pedig mintegy gyóntatópap, akihez bárki fordulhat most már.
Fia, Péter ott volt az első előadáson is, akkor még harmadikos gimnazistaként. Mindenhová elment vele, próbákra, forgatásokra. Tőle tudjuk, hogy színész mindent saját maga szerkesztett. Nem szorult segítségre, hiszen határozott véleménye volt a koráról, irodalomról, filozófiáról. Mégis egész életében keresett valamit. Tudta jól, hogy nyugalomra sohasem lel. Épp öt éve szabadult Márianosztráról, amikor elkezdte a pódiumesteket. Már a válogatás gondolata is eretnekségnek számított abban az időben. De ő nem tudott más lenni, csak magát adta. Minden kérést igyekezett teljesíteni. A fiától tudjuk, hogy egyetlen előadást sem mondott le. Mindegy volt, hol voltak. Ha már egy ember figyelte őt, akkor már nem hibázhatott és a maximumot nyújtotta.
A könyvből megtudhatjuk továbbá azt is, hogy a színművész a hetvenes évektől kezdve rendszeresen járt a bencés kolostorba pihenni. Heteket töltött ott. Jól érezte magát a kolostori magányában. 1993-ban hunyt el. A könyv végén kritikákat olvashatunk az előadóestről, megkapjuk a teljes műsort, végül Schwanner Endre fotósorozatában gyönyörködhetünk.
1998. május 8-án gyermekei – Zsuzsa, Péter és Tamás – kérésére a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a Legfelsőbb Bíróság Nbf I.5023/1959 számú ítéletét semmisnek nyilvánította. 2001 szeptemberében posztumusz Magyar Örökség díjjal tüntették ki.
A könyv tartalmazza a színész eredeti szövegkönyvének reprodukcióját, számos, korábban még nem publikált fényképfelvételt, és CD-mellékletet az estről.
 
A kötet megrendelhető a www.mmakiado.hu weboldalon.

(Mensáros László: A XX. század. CD-melléklettel, szerk.: Szathmáry István, Budapest, 2019, MMA Kiadó, 272 p., 3400 Ft)
16 Απρίλιος 2019  |  kiadvány ablonczy lászló mma kiadó mensáros lászló xx. század