Lelkendezések és siránkozások

2020. február 13-tól március 22-ig látogatható Eszik Alajos „Lelkendezések és siránkozások" címmel megrendezett kiállítása a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szervezésében létrejött tárlat az 1953-ban született művész munkásságába ad részletes bepillantást. Középpontjában a test beszédei, az emberi figura, a figura mozgásai, az emberi méltóság áll: „Az emberi méltóság problémája izgat. Az emberi méltóság törékeny kis valami, ahhoz képest, hogy milyen böhöm nagy erők fenekednek rá" – mondja a képzőművész. A válogatott anyag az ellentétek körül csoportosul, hiszen „a teremtett világon csak lelkendezni, azon pedig, hogy mit művelünk ezzel a világgal és ebben a világban, nos, azon csak siránkozni lehet".
14 Φεβρουάριος 2020

Hagyomány és korszerűség

Gaál József képzőművész

Az ötvenes éveiben járó képzőművész elmúlt alkotó évtizedeit a festészetnek, a különböző sokszorosító grafikai eljárásoknak, a szobrászatnak, a rajzművészetnek és a performatív alkotásnak szentelte. Ezen túlmenően jelentős a publicisztikai munkássága is. Jó ideje rendszeresen ír képzőművészeti témájú kritikákat, művészetelméleti jellegű, a művészet és társadalom kérdéskörével foglalkozó tanulmányokat és cikkeket. Elméleti és gyakorlati munkáját kiegészíti a képzőművészeti felsőoktatásban vállalt szerepével is, hiszen a Magyar Képzőművészeti Egyetem mestereként több évtizede foglalkozik az ifjú alkotógenerációk szakmai vezetésével, fejlesztésével. Gaál Józsefet 2017-ben az MMA közgyűlése levelező tagjává választotta. Interjú

13 Οκτώβριος 2017

64. őszi tárlat Vásárhelyen

A 2017. október 8-án megnyílt 64. Vásárhelyi Őszi Tárlaton – Magyarország egyik legnagyobb hagyományú képzőművészeti szemléjén – az érdeklődők 134 művész 196 alkotását tekinthetik meg a helyi Alföldi Galériában december elejéig. A tárlat megnyitóján 21 elismerést adtak át. A fődíjat, a Tornyai-plakettet Keserü Ilona festőművésznek ítélte oda a zsűri. Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díjában Verebes György festőművész részesült. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, amellyel egy éven át havi százezer forint támogatás és a névadó leszármazottja által adományozott Rudnay-rézkarc is jár, Szabó Menyhért szobrászművész nyerte el.

9 Οκτώβριος 2017

Személyes tér

Kiállítás Isztambulban

2017. szeptember 14-én csütörtökön 19 órakor a 2017. évi Isztambuli Biennálé társrendezvényeként a Külgazdasági és Külügyminisztérium Balassi Intézet – Isztambuli Magyar Kulturális Központban nyílik meg a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának kiállítása Személyes tér címmel. A tárlat átfogó körképet nyújt a hazai és határon túli magyar képzőművészeti élet meghatározó művészeinek alkotásaiból.

13 Σεπτέμβριος 2017

Metamorfózis a Műcsarnokban

Metamorphosis – Sebastião Salgado, Olga Tobreluts és Jozef Suchoža kiállítása az átalakulást, az átváltozás témáját járja körül. Az egy időben látható tárlatok szeptember 6. és november 12. között tekinthetőek meg a Műcsarnokban, az MMA intézményében. Salgado fekete-fehér művészete, a Genezis tárlat sok országot bejárt vallomás. Olga Tobreluts az ókori isteni mitológiák által közvetített kozmikus átváltozások emberléptékű meséinek képi őrzője. Jozef Suchoža téralkotó művészete mindannyiunk elemi élményét, élet-halál tapasztalását változtatja át leheletfinom plasztikai tánccá.

6 Σεπτέμβριος 2017

A kép képileg is működik

Baksai József festőművész

Élményképek vagy olvasmányképek? Miért jár a művészben a festészet és a fotó külön utakon? Baksai József festőművész 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának ösztöndíjában részesült, majd 2017-ben az MMA közgyűlése levelező taggá választotta. Interjú

31 Αύγουστος 2017
Πρώτο Τελευταία