Múltidézés Temesi Ferenccel a 49/49 című regény kapcsán

„Az írás magányos foglalkozás. Miként Faulkner mondta: nem kell több szerszám hozzá, mint papír, toll, dohány, étel és egy kis whisky. Egyenes, becsületes prózát írni a legnehezebb. Legalábbis Hemingway szerint. Először ismerni kell az írás tárgyát, azután meg kell tudni írni az egészet. Mindkettőhöz külön-külön egy élet is kevés. Van, aki az órakészítéshez hasonlította az írást. Számomra egy író olyasvalaki, aki kimegy a piacra, leül egy karosszékre, kiteszi a kalapját, és azt mondja: El akarok mondani nektek egy történetet." Az idézet forrása Temesi Ferenc, aki közelmúltban megjelent 49/49 című új regényében egy se ifjan, se idősen tartósan beteljesülni képtelen szerelemről mesél. 
14 Ιούνιος 2019

40. Tokaji Írótábor

A jubiláns rendezvény egyik védnöke, Fekete György is részt vett a tábor első napjának eseményein. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke megtekintette az „Életem regénye" című kiállítást, amely – a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében – Móricz Zsigmond életútját és művészetét idézi meg gazdag fotóanyag és dokumentumok segítségével. 

12 Σεπτέμβριος 2012

Bertha Bulcsu-emlékdíj

2012. szeptember 8-án (szombaton) került sor a Bertha Bulcsu-emlékdíj átadására.

30 Αύγουστος 2012

Eltiltva és elfelejtve – 40. Tokaji Írótábor

2012. augusztus 15. és 17. között rendezik meg a 40. Tokaji Írótábort. Az idei tanácskozás Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban címen többek közt azokkal az írókkal foglalkozik, akiket –­ mint fogalmaznak a szervezők – a hatalom kihagyott a magyar irodalom történetéből.

2 Αύγουστος 2012

Kolozsvár irodalmi műhelye

„Kolozsváron és környékén Döbrentei Gábor munkássága óta mindig van fóruma az irodalomnak. Magyarországot szétdarabolták, de a kultúrához való ragaszkodás olyan műhelyeket hozott létre, amelyekben tovább élhettek és fejlődhettek a hagyományok" – mondta Szilágyi István, a Helikon folyóirat főszerkesztője a lap 600. számának megjelenése alkalmából rendezett ünnepi esten 2012. május 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

30 Μάϊος 2012

Nagy Gáspár-emlékkonferencia

A Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagjára, Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőre halálának ötödik évfordulóján egésznapos konferenciával emlékezett a Nagy Gáspár Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Írószövetség. A tanácskozásra 2012. május 17-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban nagy számú érdeklődő részvételével került sor.

14 Μάϊος 2012
Πρώτο