Múltidézés Temesi Ferenccel a 49/49 című regény kapcsán

„Az írás magányos foglalkozás. Miként Faulkner mondta: nem kell több szerszám hozzá, mint papír, toll, dohány, étel és egy kis whisky. Egyenes, becsületes prózát írni a legnehezebb. Legalábbis Hemingway szerint. Először ismerni kell az írás tárgyát, azután meg kell tudni írni az egészet. Mindkettőhöz külön-külön egy élet is kevés. Van, aki az órakészítéshez hasonlította az írást. Számomra egy író olyasvalaki, aki kimegy a piacra, leül egy karosszékre, kiteszi a kalapját, és azt mondja: El akarok mondani nektek egy történetet." Az idézet forrása Temesi Ferenc, aki közelmúltban megjelent 49/49 című új regényében egy se ifjan, se idősen tartósan beteljesülni képtelen szerelemről mesél. 
14 Ιούνιος 2019

Ady 100 a Pesti Vigadóban

100 évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el a 20. század egyik legnagyobb magyar költője, Ady Endre. A művész emlékére 2019. január 27-én 19 órakor emlékestet rendez a Magyar Művészeti Akadémia. A rendezvényen színművészek adják elő Ady verseit és XX. századi, illetve kortárs zeneszerzők által megihletett dalokat és kórusműveket hallhatnak az érdeklődők. Az est háziasszonya Juhász Judit. Az emlékest egyik szervezője Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője, aki kérdéseinkre válaszolt. Ady és a zeneszerzők kapcsolatáról pedig Tóth Péter, az MMA Zeneművészeti Tagozat tagozatvezetője beszélt.

25 Ιανουάριος 2019

Ady Endre-emlékest

Ady Endre halálának 100. évfordulóján, 2019. január 27-én a Magyar Művészeti Akadémia emlékesttel tiszteleg a költőóriás előtt. Színművészeink által tolmácsolt versei, XX. századi és kortárs zeneszerzők Ady-ihlette dalai és kórusművei, valamint irodalmi életünk jeleseinek a költőt, publicistát méltató írásaiból válogatott idézetek teszik teljessé a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata által közösen életre hívott emlékműsort, amely vasárnap este 7 órakor kezdődik a Pesti Vigadó dísztermében. A belépés díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

23 Ιανουάριος 2019

Elhunyt Grendel Lajos író

2018. december 18-án életének 71. évében Pozsonyban elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az elhunytat a köztestület saját halottjának tekinti. Végső búcsúztatása 2018. december 27-én, csütörtökön 14.45-kor lesz a pozsonyi Krematóriumban (Hodonínska 44, Pozsony).

Grendel Lajos évtizedek óta a kortárs magyar próza állócsillaga, élő klasszikusa volt, folyamatosan gazdagodó és megújuló munkássága rendre újabb és újabb meglepetésekkel szolgált. Munkássága – ami számos regényt, novellát, elbeszélést, tanulmányt és esszét tartalmaz – immár irodalomtörténeti jelentőségű. A szlovák, német, francia, angol, olasz fordítások révén Európa-szerte különböző díjakkal elismert művészete a kortárs magyar irodalom értéke lett. Nem véletlenül szerepelt az író 2015-ben már az írásbeli érettségi tételek között is.

19 Δεκέμβριος 2018

A Közelképek írókról további két kötetéről

Az MMA Közelképek írókról című, immár ötödik évében tartó monográfiasorozata Ács Margit író, kritikus szerkesztésében az év nyári-őszi részében két újabb kötettel bővült. A könyvhéten már kézbe vehették az olvasók az Oláh János életművét összegző kötetet, a néhai író, szerkesztő munkásságát Jánosi Zoltán dolgozta fel. A másik kötet ősszel jelent meg az MMA Kiadó gondozásában, Márkus Béla irodalomtörténész a 80 éves Szilágyi Istvánról írt elemző monográfiát.

14 Δεκέμβριος 2018

Az Év Legjobb Könyve 2018

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának idei utolsó Élőfolyóirat estjén (IV. évfolyam, 6. szám) a Műcsarnokban 2018. december 6-án adta át a tagozat az Év Legjobb Könyve Díját, amit 2018-ban Kontra Ferenc: Az álom hídja című, a Magyar Napló Kiadónál megjelent regénye kapott. A Könyv Nívódíjat Csender Levente: Örök utca és Király Farkas: Sortűz című regénye kapta. A könyveket az MMA intézményében megtartott rendezvényen Tóth Erzsébet Babérkoszorú-díjas költő, író, Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író és Zsille Gábor József Attila-díjas költő méltatta. A díjakat a tagozat vezetője, Mezey Katalin adta át.

7 Δεκέμβριος 2018
Πρώτο Τελευταία