Múltidézés Temesi Ferenccel a 49/49 című regény kapcsán

„Az írás magányos foglalkozás. Miként Faulkner mondta: nem kell több szerszám hozzá, mint papír, toll, dohány, étel és egy kis whisky. Egyenes, becsületes prózát írni a legnehezebb. Legalábbis Hemingway szerint. Először ismerni kell az írás tárgyát, azután meg kell tudni írni az egészet. Mindkettőhöz külön-külön egy élet is kevés. Van, aki az órakészítéshez hasonlította az írást. Számomra egy író olyasvalaki, aki kimegy a piacra, leül egy karosszékre, kiteszi a kalapját, és azt mondja: El akarok mondani nektek egy történetet." Az idézet forrása Temesi Ferenc, aki közelmúltban megjelent 49/49 című új regényében egy se ifjan, se idősen tartósan beteljesülni képtelen szerelemről mesél. 
14 Ιούνιος 2019

Február 18-án, Jókai Mór születésnapján rendezik a magyar széppróza napját

A Magyar Írószövetség Választmánya – a 2017. november 13-i ülésén hozott döntése értelmében – kezdeményezte, hogy 2018. február 18-án, Jókai Mór születésnapján első ízben, majd attól kezdve minden évben ezen a napon rendezzék meg Kárpát-medence-szerte "A Magyar Széppróza Napja" elnevezésű emlék- és rendezvénynapot. A programsorozat kiemelt támogatója a Magyar Művészeti Akadémia lesz.

8 Ιανουάριος 2018

Eltemették Albert Gábort

Végső búcsút vettek Albert Gábor Kossuth-díjas írótól, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjától január 4-én, csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben. A ravatalnál mondott búcsúbeszédében Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: az Albert Gábort munkára sarkalló feladatok fontos közös eredője volt, hogy hajtóerejüket soha nem egyetlen ember érdeke, kíváncsisága motiválta, hanem az egész nemzeté. Nemzetféltő, nemzetépítő, a magyar kultúra egyetemes értékeit szolgáló munkásságában, művészetében hűen követte az előtte járó legnagyobbakat. Az igazság hangjának megszólaltatásáért vállalta a fárasztó munkát, a meg nem értettséget, még az elhallgattatást is."

5 Ιανουάριος 2018

Magyar forgatókönyvírók

Tizennyolc alkotó életinterjúját tartalmazza a Magyar forgatókönyvírók I. című kötet, amelyet Kollarik Tamás és Köbli Norbert szerkesztésében jelentetett meg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete. A kutatóintézet ezzel a kötettel a harmadik könyvsorozatát indítja el: a Documenta Artis sorozat azt a célt tűzi ki, hogy az oral history eszközeivel örökítse meg a még velünk élő alkotók gondolatait közölte a könyv Pesti Vigadó-beli bemutatóján dr. Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója.

20 Δεκέμβριος 2017

Elhunyt Albert Gábor író

88 évesen elhunyt Albert Gábor Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Albert Gábor a lírai és drámai megszólalást leszámítva az irodalom csaknem minden műfajában figyelemre méltót alkotott. Írt cselekményes novellát, jelképes kisregényt, „sűrű szövésű tudatregényt" és fölfedező erejű szociográfiát. Érdeklődése kiterjed a magyar múlt nagy fordulataira, az Árpádok korára, az 1848-as szabadságharc utóéletére, a trianoni békediktátum következményeire. Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó jelentőségű. Tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva, korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre keresi a választ. A Magyar Művészeti Akadémia Albert Gábort saját halottjának tekinti.

8 Δεκέμβριος 2017

Kányádi Sándor Prima Primissima

Átadták az idei, tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima díjakat, melyekre 750 főt – köztük először határon túliakat is – jelöltek a korábbi díjazottak, alapítók, valamint a szakmai szervezetek. Magyar irodalom kategóriában Kányádi Sándor költő, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja kapta a rangos elismerést.

4 Δεκέμβριος 2017
Πρώτο Τελευταία