Eleink hagyatéka

Stoller Antal Huba koreográfus portréestje

60 év tánc címmel 2019. december 3-án 19 órakor a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán látható az a portréműsor, amely az idén 75 éves Stoller Antal Huba életéről, népzene- és néptáncgyűjtői tevékenységéről, táncos pályájáról, koreográfiáiból készült. A néptáncos-koreográfus – az MMA rendes tagja – „második szakmájának" legendás képviselője. Koreográfiai munkássága a Bihari Táncegyüttesben kezdődött, majd a miskolci Avas és a budapesti Vasas művészegyüttesek művészeti vezetője volt. Az MMA Népművészeti Tagozatának szervezésében látható műsor élőtánccal és vetített emlékekkel várja az érdeklődőket. Az estről Stoller Antalt kérdeztük.
– 60 év hosszú idő. Hogy lehet bírni ezt egyáltalán tánccal?
– Én vagyok az élő példa, hogy lehet. Pedig én „amatőr" vagyok, ha szabad ezt mondani. A technikum után egyetemre jártam. A Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem tánccsoportjában kezdtem a szakmai pályámat 1958-ban. Mérnökként végeztem és úgy vagyok nyilvántartva, de amatőr táncosként is. Később pedig koreográfusként. 1965-ben bekerültem a Bihari János Táncegyüttesbe és ott készítettem az első koreográfiákat. Aztán Miskolcon az Avas Együttessel dolgoztam. 1979-ben felkértek a Vasas Együttes vezetésére, amit elvállaltam. Ezt csináltam egészen 2000-ig, majd innentől kezdve az Obsitos csoportot vezettem. Tulajdonképpen a mai napig is vezetem őket, mert ebben az ünnepi műsorban, december 3-án is jórészt az Obsitos csoport lép fel. Meg persze mások is eljönnek, hogy egy kicsit mozogjanak, és együtt legyenek velem.
– A színpadi néptánc mellett Ön gyűjtőmunkát is végzett. Hol, és miben segített ez a munka?
– Nagyon sok mindenben. Az első táncház megnyitásával kell kezdenem a választ. 1971-ben én piarista diák voltam és Novák Ferenccel elmentünk Székre gyűjteni, Novák Tata javaslatára. Utána voltunk a Maros megyei Jobbágytelkén is. Az ezekről a helyekről felvett hangokat 1972-ben bemutattuk locsolódáskor a piarista lányoknak és fiúknak. Azt mondták, hogy ez nagyon jó, és tulajdonképpen ebből kiindulva csináltuk az első táncházat. 1972 májusában nyílt meg a Bartók, a Vasas, a Bihari és a Vadrózsák, tehát négy együttes szervezésében. Innentől kezdve tovább folytatódott a gyűjtés. Bevallom őszintén, engem nagyon izgatott az eredeti anyag. A budapesti amatőr együttesek vezetői 1968-ban elindítottak egy négyéves asszisztens képzőt. Olyan mesterek tanítottak itt, mint Martin György vagy a Pesovár fivérek. Én ott tanultam. Aztán az Avas Együttest vezettem és elkezdtem járni komolyabban gyűjteni Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is. Csináltunk ugyanis egy néptánc-népzene-viseletkutató szakkört. Tehát rendszeresen jártuk a falvakat. Majd a zenész barátaimmal utaztunk ki többször is Erdélybe, például újra Jobbágytelekre, amely végül a szerelmem lett. Miért Jobbágytelekre? Mert ott egy falumúzeumot és tájházat is létrehoztunk a település énekes-táncosának, Balla Antalnak az épületében. Azóta is kapcsolatban vagyok ezzel a faluval. Azt vallom, hogy ha minden gyűjtő, aki sok helyen gyűjtött, csak egyetlen egy helységet felvállalna magának, és tenne azért valamit, akkor az nemes cselekedet lenne. Például úgy, hogy amíg él, addig segíti valamilyen formában azt a települést. Így vagyok én Jobbágytelkével.
– Nagyon sok népzenész, néptáncos vidéken, faluhelyen született. Innen egyenes az út. Ön viszont Budapesten látta meg a napvilágot. Mi indította el Önt a népművészet útján?
– A családi kapcsolatok és a szüleim. Én ugyan Budapesten születtem, de édesapámék kunszigetiek. Kilencen voltak testvérek és minden nyáron, a szünetben a rokonoknál nyaraltam. Így sokat voltam a Győr melletti Kunszigeten, valamint Keszthelyen, ahol édesanyám nagyszülei éltek. Ezzel a két vidékkel való találkozás indított el a népművészet útján. Ráadásul az egyik atyai nagybátyám látott engem először táncolni egy családi ünnepen, és ő vitt el 1958-ban a Közgáz Együttesbe. Így ér össze a kör. De a profi táncosokkal is van kapcsolatom, hiszen a nyugdíjazásom előtt dolgoztam a Honvéd Együttessel is.
– Milyen tanácsot adna a ma fiatalságának? Miért szép és nemes dolog magyar népművészettel foglalkozni?
– Ez az eleink hagyatéka. Olyan, mint a Kodály-módszer. Már az általános iskolában jó és hasznos dolog megtanulni, nemcsak énekelni, hanem táncolni is. És akkor biztosan vidámabb lesz az ember. Nemcsak rengeteg tudással lesz gazdagabb, hanem boldogabb is lesz. A géneken keresztül átjön, hogy „engem nem lehet legyőzni, mert én mindenekfelett állok". Én ezt örököltem hála Istennek a táncon keresztül. Amikor egy tervezőirodában dolgoztam, a főnököm mindig letolt, hogy eljárok táncolni. Igen – mondtam neki –, mert ha jól táncolok, akkor jól húzom ezt a vonalat is itt a tervező-rajzasztalon. És ha jól rajzolok, akkor a népművészetet is jól művelem majd.
3 Δεκέμβριος 2019  |  néptánc sinkovits imre kamaraszínpad stoller antal portréműsor