A tanulmányút harmadik napjának résztvevői a csornai Premontrei Apátság kertjében

A győri csoda nyomában

A Művészetelméleti Tagozat szakmai kirándulása

2020. október 16. és 18. között Győrbe látogatott a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata. A háromnapos tanulmányútra a tagozat tagjaihoz más tagozatból, valamint az MMA Titkárságáról és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetétől is csatlakoztak. Így alakult ki az a csapat, amely péntek kora délelőtt a kellemetlenül szitáló esőben megérkezett Győr legfontosabb komolyzenei helyszínére, a Richter terembe. Itt már jelen volt Kiss János, az MMA frissen megválasztott alelnöke, a Győri Balett korábbi igazgatója, aki a három nap során a tanulmányút győri házigazdája volt, valamint N. Mészáros Júlia győri művészettörténész is.
Az egykori moziból átalakított Richter teremben Fűke Géza, a Győri Filharmonikusok igazgatója vezette körbe a látogatókat és fejtette ki, hogy távlatilag milyen új koncerttermet álmodtak meg az egykori Rába Gépgyár területére, és hogy hogyan építenek a filharmonikusok a helyi egyetemen végzett zenészekre. Ehhez kapcsolódva Filep Bálint, a győri Széchenyi István Egyetem elnöke és Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes ismertette a Győrben már lezajlott egyetemi modellváltás előnyeit, az egyetem fejlődéstörténetét, illetve a művészeti kar további fejlesztésének koncepcióját is, melytől az ipar és a kultúra kapcsolatának erősödését várják, és azt, hogy ezáltal „Győr színesebb és európaibb lesz".
A tagozati kirándulás második helyszíne a két sarokra lévő Vaskakas Bábszínház volt, ahol annak igazgatója, Kocsis Rozi mutatta be a nem csak a gyerekközönségnek játszó bábszínház működését, és azt, hogyan reagáltak a koronavírus-válságra, amely miatt megcsappant a bérletesek száma is. A bábszínház tagjai ismertetőt tartottak az általuk már több mint egy évtizede megrendezett Győrkőc Fesztiválról, mely során Győr belvárosa minden nyáron egy hétvégére gyerekbirodalommá változik.
A tanulmányút következő állomása a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium volt, ahol a jelenleg tizennégy szerzetesből álló monostor perjele, Kelemen atya nemcsak a Loyolai Szent Ignác-templomot mutatta be, hanem az általában nem látogatható, Makovecz Imre által tervezett diákkápolnát is. Sőt, Kelemen atya az építészeti érdekességeken túl a gimnázium és a szerzetesközösség működésébe is betekintést adott. Ezután, de még mindig ebéd előtt a Széchenyi tér túloldalán, a Rómer Flóris Múzeumnak helyet adó Esterházy-palotában zárult a délelőtti program, ahol a múzeum munkatársai tartottak vezetést a Trianon 100 kiállításon.  
Délután a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának helyet adó egykori zsinagógaépület volt a következő állomás, ahol a magyar modernista képzőművészet kulcsdarabjait is őrző Vasilescu-gyűjtemény is található. Az egyetem részéről többek közt Hontvári Csaba dékán, U. Nagy Gábor, illetve az MMA MMKI kutatója és az egyetemen is oktató Wesselényi-Garay Andor fogadta az MMA-s csoportot, akiket Zétényi Tamás csellójátéka köszöntött. Ezután a kar oktatói kifejtették, hogy milyen irányokba tervezik bővíteni a győri művészeti felsőoktatást, illetve, hogy milyen doktori iskolát álmodtak meg. Ezek után Borsa Kata, az Öt templom fesztivál egyik alapítója számolt be a fesztivál történetéről, és arról, hogy idén tavasszal a járványhelyzetben hogyan tudták online megvalósítani a programsorozatot. Az estébe hajló nap utolsó előtti programpontja a Kolozsváry-gyűjtemény meglátogatása volt. Itt Kolozsváry Marianna művészettörténész, a gyűjteményt megalapozó Kolozsváry Ernő lánya mutatta be a kollekciót, amely Vajda Lajostól Korniss Dezsőn és Kondor Bélán keresztül El Kazovszkijig terjed. A 20. századi magyar művészet gyöngyszemeivel a nap még nem ért véget, mert csak ezek után következett Rechnitzer János közgazdász professzor és műgyűjtő Győr fejlődési pályájának csomópontjai című előadása, melyben nem csupán a város ezeréves fejlődését elemezte, hanem arra is kitért, hogyan épülhet a kultúrára és a kreativitásra egy jövőbeli sikeres városfejlődési koncepció.
Másnap reggel a tagozat az Építész Műteremházban kezdte a napot, ahol Czigány Tamás egykori, és Bach Péter jelenlegi tanszékvezető, illetve Tolnay Imre képzőművész mutatta be az egyetem építészeti képzését, továbbá azt, hogyan tudták megépíteni az ennek a programnak helyet adó Építész Műteremházat, és hogyan merítettek nemzetközi példákból inspirációt a szak 2017-es tantervreformjához.
A nap leghosszabb, és talán legemlékezetesebb programja következett ezután: Pál Kálmán az Öt Templom Fesztivál igazgatója vezette körbe a csoportot Győr Újvárosának Kossuth utcájában, ahol 600 méteren belül öt felekezet temploma is megtalálható, Bécs és Budapest közt éppen félúton. A csoport az evangélikus öregtemplomot, a zsinagógát, valamint a református, a katolikus és a görögkatolikus templomokat is meglátogathatta, melyek mind az Öt Templom Fesztivál színhelyei is. Este 6-kor már a Győri Nemzeti Színházban voltak az akadémikusok, ahol Vashegyi György, az MMA elnöke és Dézsi Csaba András, Győr polgármestere is megtisztelte jelenlétével a Harag György-emlékévhez kapcsolódó kiállításmegnyitót. Ezután a Győri Balett Körforgás című kétfelvonásos előadását tekintették meg, melynek szünetében lehetőség nyílt a Győri Balett új igazgatójával, Velekei Lászlóval, illetve Csepi Alexandra művészeti projektmenedzserrel, dramaturggal is beszélgetni.
Míg a pénteki és a szombati nap elsősorban a kortárs kultúra és művészet jegyében telt, vasárnap a középkori és koraújkori művészetre helyeződött át a hangsúly. A végre napsütéses időben először Lébény Árpád-kori templomában kaptak részletes szakvezetést a tagozati tanulmányút résztvevői, majd a csornai Premontrei Apátság következett, ahol két fiatal szerzetes mutatta be az épületet és adott tájékoztatást a rend életéről. Délután az innen nem messze eső Rábatamásiban a tagozat művészettörténész tagja, Keserü Katalin vezette körbe a csoportot az általa fenntartott Jászai Mari Emlékházban, majd a naplementében az árpási középkori templom felkeresésével zárult a tagozati kirándulás, melynek három napja alatt nehéz lett volna ennél gazdagabb és tartalmasabb programot teljesíteni. A szakmai program összeállításában, megszervezésében a tagozatból főként Solymosi-Tari Emőke tagozatvezető, Kucsera Tamás Gergely és Keserü Katalin akadémikusok vettek részt, és különösen hálás volt a tagozat Kiss János akadémikusnak, aki gondos és figyelmes házigazdaként nemcsak az előkészítésben vállalt jelentős szerepet, hanem a legtöbb eseményen személyesen kísérte a résztvevőket.
19 Οκτώβριος 2020