Vashegyi György és Fekete György

Vashegyi Györgyöt választották az MMA új elnökévé

Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmestert, az MMA rendes tagját választották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új elnökévé a köztestület október 10-i tisztújító közgyűlésén a Pesti Vigadóban. Az MMA egyik alelnöke Jankovics Marcell filmrendező, a nemzet művésze lett, a másik alelnököt nem sikerült megválasztani, és eredménytelenül zárult az MMA négy elnökségi tagjának megválasztása is, miután a jelöltek egyikére sem érkezett kellő számú szavazat. Az MMA Alapszabálya értelmében a felfüggesztett közgyűlést 20 napon belül újra össze kell hívni. Fekete Györgynek, aki két elnöki cikluson, hat éven át vezette az MMA-t, a közgyűlésen tiszteletbeli elnöki címet adományoztak.

A közgyűlés elején a tagok megemlékeztek az MMA előző, május 25-i közgyűlése óta elhunyt akadémikusokról, Devich János Liszt Ferenc-díjas csellóművészről, Jókai Anna íróról, a nemzet művészéről, Mács József íróról és Mőcsényi Mihály tájépítészről, valamint Szabados Árpád Munkácsy-díjas grafikus és festőművészről.
    Köszöntő beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány támogatásáról biztosította az MMA-t és a teljes művészeti élet szereplőit. Bejelentette: a 2018-as költségvetésben 800 millió forintot biztosítanak az MMA-nak a művészi járadék folyósítására, melyet a nem akadémikus, megfelelő díjjal rendelkező művészek kapnak. Elindul az MMA ösztöndíjrendszere is, a bevezetés évében 100 fő részesülhet benne, majd felmenő rendszerben, évenként újabb 100-zal bővül a létszám. Az ösztöndíjrendszerben akár 36 hónapon keresztül részesedhet egy-egy művész az alkotótevékenységéhez kapcsolódó juttatásban. Az építőművészeti gyűjtemény bemutatására a jövőben átadnak egy több tízezer négyzetméteres ingatlant a Városligeti fasorban, ahol létrejöhet a Magyar Építészet Múzeuma.

A közgyűlésen átadták a 2017. évi tagozati díjakat. Az MMA építőművészeti díjában idén Szabó László Ybl-díjas építész, a népi építészet kutatója és oktatója részesült. A Film- és Fotóművészeti Tagozat által odaítélt Szőts István-díjat Gelencsér Gábor Balázs Béla-díjas filmtörténész, egyetemi tanár vehette át magas színvonalú szakmai munkájáért. Az MMA ipar- és tervezőművészeti díját Baliga Kornél Podmaniczky-díjas építész, belsőépítész nyerte el. Az Irodalmi Tagozat Illyés Gyula-díját Kemsei István költő, esszéista és kritikus kapta "szubjektív tárgyiasságot" tükröző műveiért. Az MMA képzőművészeti elismerését Molnár Sándor nyerte el hat évtizedet átívelő művészeti és pedagógiai munkájáért. A díjat a Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész nevében lánya vette át. Az MMA művészetelméleti elismerését, a Cs. Szabó László-díjat Tóth László irodalom- és művelődéstörténész, költő és műfordító vehette át értékközpontú munkásságáért. A Népművészeti Tagozat Erdélyi Zsuzsanna-díját Küllős Imola, a régi magyar népköltészet kutatója kapta, míg Orosz Adél a Színházművészeti Tagozat elismerését nyerte el, a Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas táncművész a díjat egy későbbi időpontban veszi át. A Zeneművészeti Tagozat idén Balázs János Prima és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, a Cziffra-fesztivál alapítóját ismerte el. A díjazottakról további információk és a laudációk itt olvashatók.
    Az ülésen elhangzott: az MMA egyes tagozatai a mostani egy helyett 2018-tól minden évben két tagozati elismerést adhatnak.
Vashegyi György a legfiatalabb jelöltként, 140 szavazattal lett az MMA új elnöke. Mellette Marton Éva operaénekes, a nemzet művésze, és Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező és érdemes művész maradtak a jelöltek a tisztségre az MMA jelölőbizottságának jóváhagyásával. Marton Éva harminchatot, Rátóti Zoltán ötvenet kapott az összesen leadott 226 érvényes szavazatból.
    Az MMA szellemi és művészeti súlya napról napra növekszik, jó úton jár küldetése betöltéséhez mondta programbeszédében Vashegyi György, aki szerint az akadémia fontos feladata lesz a jövőben a művészeti nevelés erősítése a közoktatásban, a szerepvállalás a közművelődési lehetőségek szélesítésében, a támogatás és ösztöndíjrendszer bővítése, a művészeti ismeretterjesztés ösztönzése, valamint az akadémikusok teljes életművének digitalizálása, archiválása és a szerzői jogok rendezésével elérhetővé tétele a világhálón.
    Vashegyi György a feladatok között szintén kiemelte, hogy Makovecz Imre közéleti örökségének szellemében kell erősíteni a magyar kulturális és művészeti élet határokon átnyúló egységét. "Mindezt a lehető legszélesebb társadalmi, politikai és szakmai együttműködésben szeretném megvalósítani" fogalmazott az MMA új elnöke a szavazás előtt.
    Az MMA alapszabálya szerint az elnököt a közgyűlés titkos szavazással, egyszerű többséggel választja meg, a tisztség legfeljebb két három éves cikluson keresztül tölthető be. Fekete György Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész 2011 óta állt az MMA élén.
    Az elnöki tisztséget Vashegyi György 2017. november 5-től veszi át.

Interjúnk Vashegyi Györggyel közvetlenül az eredmény kihirdetése után készült:
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Vashegyi Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia kedden megválasztott új elnökének. „A kultúra a nemzet erejének kifejeződése, szellemi kisugárzásának megtestesítője és megmaradásának záloga. Éppen ezért úgy vélem, kevés olyan szép és felelősségteljes hivatás létezik, mint a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó képviselőinek összefogása" – írta a kormányfő, aki „bölcsességet és jó egészséget" kívánt az új elnök előtt álló „nemes feladatokhoz".
A két alelnöki poszt közül csak az egyikre született eredmény Jankovics Marcell további három évre marad a tisztségben; a szavazás második fordulójában szereplő három jelölt Kiss B. Atilla operaénekes, Marosi Miklós építész és Szemadám György festőművész, író közül senki nem kapott megfelelő számú voksot.

A közgyűlésen tiszteletbeli elnöki címet adományoztak a novemberben leköszönő Fekete György belsőépítésznek. A tiszteletbeli elnök az elnökség tagja, az elnökségi ülésen szavazati joggal rendelkezik. Az alapszabály szerint a tiszteletbeli elnök olyan személyiség lehet, aki a rendes tagok között is kiemelkedő, az MMA céljainak szimbolizálására egyedül is alkalmas. Fekete György a címet 2017. november 5-től viselheti.
    Eredménytelenül zárult ugyanakkor a négy elnökségi tag megválasztása, miután a 24 jelölt egyikére sem érkezett kellő számú szavazat. Ezt követően Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára javaslatára felfüggesztették a keddi közgyűlést, amelyet a 2017. október 31-ére ismét összehívnak.

A közgyűlésen az akadémikusok többek között elfogadták a beszámolókat az elnök, az elnökség, a tagozatok és a bizottságok munkáiról, valamint a 2018. évi művészeti és szakmai programtervről is.

 


 A közgyűlés sajtófotói (webes méretben) itt tölthetők le:

Fotó: Nyirkos Zsófia / MMA
Fotó Szöllősi Mátyás / MMA