MTI fotó: Cseke Csilla

Szeretnék értékes „örökséget" hagyni…

Beszélgetés Sapszon Ferenccel, a nemzet művészével

„Emberközpontú, értékátadó nevelőiskola, ahol komplex személyiségfejlesztés is folyik, a zene erejével" – vallja Sapszon Ferenc az általa alapított Kórusiskoláról. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával, a nemzet művészével zenei nevelésről és egy készülő művészetpedagógiai kiadványról is beszélgettünk. (Kurucz Éva interjúja)
15. Dezember 2021

Vashegyi György lett a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója

Több mint száz fellépést tervez a 2022/2023-es évadra a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ), amelynek élére októberben új fő-zeneigazgató érkezik Vashegyi György személyében, akinek elsöprő többséggel szavaztak bizalmat a zeneakar és kórus tagjai. Kocsis Zoltán 2016-os halála óta a Nemzeti Filharmonikusoknak nem volt főzeneigazgatója. Vashegyi György kiemelte, hogy az NFZ Magyarország legjelentősebb, tisztán állami fenntartású zenei együttese, így óriási megtiszteltetést jelent Kocsis Zoltán nyomdokaiba lépni. Vashegyi György a Magyar Művészeti Akadémia elnöki tisztsége mellett vállalta a Filharmonikusok vezetését, a második ciklusa az MMA élén 2023 novemberében jár le.

8. September 2022

Ifjú versenygyőztesek adnak hangversenyt a Pesti Vigadóban

2022. június 26-án, vasárnap 17 órakor a Szent István Filharmonikusok kíséretében fiatal tehetségek mutatják be tudásukat a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának hangversenyén. A koncerten W. A. Mozart G-dúr zongoraversenyét (KV 41) Váray Domonkos, Johann Michael Haydn D-dúr fuvolaversenyét Bessenyői Eszter, Hummel Esz-dúr trombitaversenyét Turai Gergő, Sarasate Zigeunerweisen című művét Rinkó Krisztián csellón adja elő. A fiatal tehetségek számos hazai díj mellett nemzetközi elismerésekkel is büszkélkedhetnek. A Szent István Filharmonikusokat Horváth Gábor, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja vezényli, a műsorvezető Becze Szilvia lesz.

16. Juni 2022

Balázs János a Music International Grand Prix győztese

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja lett a Music International Grand Prix győztese New Yorkban és elnyerte a közönségdíjat is, ezzel a verseny történetében az első magyar győztes lett. A zongorista 2022. május 21-én este vehette át az elismeréseket New Yorkban a Kaufmann Centerben rendezett gálán.

23. Mai 2022

Klukon Edit és Ránki Fülöp zongoraestje

A római Collegium Hungaricum, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásának köszönhetően, különleges anyák napi ajándékkal lephette meg a római nagyközönséget. Ránki Fülöp, az MMA ösztöndíjasa és édesanyja, Klukon Edit négykezes zongoraestet adott az Intézet székházában, a 17. században épült Falconieri-palotában 2022. május 2-án. A kamarazene, ahogyan azt minden zenész megéli és játékával érzékelteti, az együttműködésnek és a közös teremtésnek egyedi formája. Ritka, ha ezt a műfajt épp egy szülő-gyermek páros képviseli, s egyedülálló, ha anya-fiú kapcsolatról vallhat az est. Klukon Edit és Ránki Fülöp még soha nem lépett fel közös négykezes koncerten, ez volt az első alkalom, amikor a hallgatóság ebben az „ajándékban" részesült. A koncert műsora részben az anyák napjához, részben a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódott.

5. Mai 2022

Kodály öröksége

2022. április 4-én az MMA Zeneművészeti Tagozata szervezésében tartott hangversenyt a Pesti Vigadó dísztermében Kodály öröksége címmel a Bartók–Pásztory- és Magyar Örökség díjas Kodály Kórus Debrecenből. A kórust Kocsis-Holper Zoltán, Artisjus és KÓTA-díjas karnagy vezényelte. A koncert egyben tisztelgés volt a kórusműveket komponáló kortárs zeneszerzők és főhajtás az idén 140 éve született Kodály Zoltán előtt, aki megteremtette a magyar kóruszenét és hangsúlyozta a szövegértés és prozódia fontosságát a komponálásban. A program érdekessége volt, hogy egy ősbemutatót is hallhatott a közönség.

5. April 2022
Letzte