Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
27. Februar 2020

Papírnehezék

„Nem tudok csinálni mást, csak mindig mást" – mondja magáról Bertalan Tivadar, aki ezúttal is valami mással jelentkezik, mint amit eddig láthattunk, olvashattunk s hallhattunk tőle. Ebben a művében mintha drámaibb hangon szólna. 

6. Mai 2014
Nemzeti: tizenhat bemutató a jövő évadban

Nemzeti: tizenhat bemutató a jövő évadban

Nyolc nagyszínpadi és nyolc stúdiószínpadi előadást mutat be a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, ahol Andrzej Bubien, David Doiasvili és Andrej Mogucsij is rendez. "Ahogy azt ígértük, kinyitottuk a színházat" - fogalmazott Vidnyánszky Attila igazgató a teátrum hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az elmúlt évad eredményeit sorolva. 

29. April 2014

Befejeződött a Sass Sylvia-mesterkurzus

Vörös Szilvia és Peidl Katalin a díjazottak

A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében 2014. április 23. és 25. között a világhírű szopránnal, Sass Sylviával találkozhattak azon énekművészek, akik egy mesterkurzus keretein belül kívánták elmélyíteni énekművészi tudásukat. 

28. April 2014

Shakespeare 450

Idén 450 éve, hogy az angliai Stradford-upon-Avonben megszületett William Shakespeare. Az évforduló alkalmából a Shakespeare-szobor Egylet és a Budapesti Borsod-Abaúj-Zemplén Kör tartott közös rendezvényt a pesti Duna-korzón található Shakespeare-szobornál. A rendezvényen a Magyar Művészeti Akadémiát Pártay Lilla Kossuth-díjas táncművész képviselte.

23. April 2014

Sass Sylvia-mesterkurzus

A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében 2014. április 23. és 25. között a világhírű szopránnal, Sass Sylviával találkozhatnak azon énekművészek, akik egy mesterkurzus keretein belül kívánják elmélyíteni énekművészi tudásukat. A kurzus a 18. életévüket betöltött énekszakos hallgatók, valamint fiatal pályakezdő énekesek számára egyaránt nyitott és díjmentes. 

16. April 2014
Erste Letzte