Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
8. März 2024

Pályakezdő művészek elismerése

A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata már második éve szakmai különdíjjal támogat pályakezdő fiatal művészeket, idén már két szakmai különdíj átadására nyílt lehetőség. Az MMA különdíját idén Horti Lilla, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója vehette át az intézmény évnyitóján, szeptember 1-jén. A Színház- és Filmművészeti Egyetem fiatal díjazottja szintén évnyitó ünnepségen kapja meg az elismerést.

2. September 2016

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről – az összefogás jegyében

Idén a 120 éves kecskeméti Katona József Színház adott otthont az Országos Színházi Évadnyitónak augusztus 26-án, amely keretében átadták a Kaszás Attila-díjat. Ehhez kapcsolódóan a Magyar Művészeti Akadémia harmadik alkalommal hívta össze a színházi szakma képviselőit, hogy a magyar színházi élet aktuális kérdéseit megvitassák. A kecskeméti Katona József Színházzal közösen szervezett Párbeszéd a magyar színház jövőjéről 3. elnevezésű konferencián a résztvevők három szekcióban tanácskoztak.

29. August 2016

Lemondott a kaposvári Csiky Gergely igazgatói székéről Rátóti Zoltán

Lemondott tisztségéről a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, Rátóti Zoltán, aki a döntését családi elfoglaltsággal indokolta augusztus 22-én a teátrum évadnyitó társulati ülésén a somogyi megyeszékhelyen.

22. August 2016

Marton Éva a Magyar Szent István Rend kitüntetettje

A legmagasabb állami kitüntetésben részesült Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át a kitüntetést. A Magyar Szent István Rend hazánk legmagasabb kitüntetése, melyet csak azok érdemelhetnek ki, akik „sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak" – fogalmazott a köztársasági elnök. Hozzátette: „nemzetünk kiválóságai ők, akik világraszólót alkottak".

19. August 2016

Maszk-történeti kiállítás Tusványoson

A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata évről évre színháztörténeti kiállítással képviselteti magát a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor tusnádfürdői rendezvényén, amelynek a Magyar Teátrum Színházi Sátor ad helyet július 19. és 24. között, ahol az érdeklődő látogató a színházi maszktörténet minden mozzanatát körbejárhatja.

22. Juli 2016
Erste Letzte