forrás: szekesfehervar.hu

Óriások a Vörösmarty színházban

Szent István, Szent Imre, Géza, Gizella, Sarolt és Asztrik szobra a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Még nem a történelmi ruhájukban díszelegnek, de hamarosan az is rájuk kerül.
 
Kecskemétről a Vörösmarty Színház díszlet-raktárába érzetek az óriásbábok, és arra várakoznak, hogy „felruházzák" őket. Igazán meghatározó szereplői lesznek az augusztus 17-18-án rendezendő nagyszabású látványosságnak, a Koronázási Ünnepi Játékoknak. Az öltöztető diákok öt napig bábkészítő táborban vesznek részt a színházban, itt készülnek a ruhadarabok, kiegészítők. Hat székesfehérvári intézményből érkeztek, három általános és három középiskolából. A Munkácsy általános iskola Asztrikot, az István király iskola Gizellát, a Szent Imre Általános Iskola magától értetődően Imre herceget „készíti". A középiskolák közül a Ciszterci gimnázium Szent István, a Tóparti Sarolt, a Gorsium művészeti szakközépiskola Géza bábját ruházza fel. Szikora János, a színház igazgatója elmondta a gyerekeknek, hogy ő harminc éve mesél már különféle történeteket, és megtanulta, hogy a történelem talán a legizgalmasabb, legérdekesebb tantárgy. A bábok tervezője egyébként Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikust, festőművész és nem mellesleg történész, az óriások készítője pedig Grosschmid Erik díszlet-, báb- és jelmeztervező. A bábtervező maga elmondta, hogy az alakok félig kész alumíniumszerkezetek, amelyek meg is mozdulnak, ha kell. Kerekeken gördülnek, a fejük forgatható, a kezük is mozgatható. A rézdíszek műanyag lapból készülnek, ragasztott öntapadós aranyfóliából. A minták természetesen Somogyi Győző munkái.
 
11. Juni 2013