Pesti Vigadó
1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Akadémiai székfoglalók a Vigadóban – 2018. február

A Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban folytatódnak akadémikusaink székfoglaló előadásai. Február 21-én szerdán 13.00 órától Kiss János Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, érdemes művész, a Győri Balett igazgatójának és alapító tagjának székfoglalóját hallgathatják meg az érdeklődők A GYŐRI BALETT (egy alapító szemszögéből) címmel. A program levezető elnöke Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője; az elnökség képviselője: Kiss B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, az MMA elnökségi tagja; Kiss János laudátora, Novák Ferenc koreográfus, rendező, érdemes művész, a nemzet művésze lesz. ► Meghívó
Kiss János (Budapest, 1959. augusztus 13.)
„Az év táncosa" – a Magyar Táncművészek Szövetsége díja, Liszt Ferenc-díj, Szent László-díj, Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje, Pro Urbe Győr díj, Hevesi Sándor-díj, Érdemes Művész, Győr díszpolgára, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, Kossuth-díj
1979-ben végzett táncművészként az Állami Balettintézetben, évfolyamvezető mesterei Kálmán Etelka és Lőrincz György voltak. Még abban az évben társaival megalapították a közel negyven éve működő Győri Balettet, amelynek vezető magántáncosa lett, Markó Iván műveinek szinte minden főszerepét eltáncolta.
A korabeli kritika így ír Kiss János művészetéről: „a csoportból kiválik az egyén... mint egy-egy átszellemült test, ... féktelen dinamikájú szóló, ... varázserőt sugárzó, önálló életmű születik, ... tánc- virtuozitás, ... erőt, hitet és önfeláldozásra is képes elszántságot sugall". 1991-től a társulat igazgatója. 1993-ban elindította a Magyar Táncművészeti Főiskola Tanárképző Szak Kihelyezett Tagozatát a Győri Balett Művészeti Szakközépiskolában. 1992-ben a Magyar Táncművészeti Kamara Elnökségének, 1993-ban a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Szakmai Kollégiumának tagja, 2001 és 2002 között elnöke (2002 és 2007 között ismét tag, majd 2007-től újra elnök).  2000-től a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnöke, 2001 és 2007 között elnöke. 2011-től a Táncművészeti Bizottság tagja, majd 2013-tól elnöke, szintén ettől az évtől kezdődően az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület elnökségi tagja.

A korábbi akadémiai székfoglalókról itt tájékozódhat.

A további székfoglaló előadások időpontjai:
 
2018.03.09.
11.00: Gaál József (Képzőművészeti Tagozat)
12.00: Callmeyer Ferenc (Építőművészeti Tagozat)
 
2018.03.20.
11.00: Kincses Károly (Művészetelméleti Tagozat)
 
2018.04.26.
13.00: Pécsi Györgyi (Művészetelméleti Tagozat)
14.00: Szörényi László (Irodalmi Tagozat)
 
2018.05.03.
13:00: Barta Zsolt Péter (Film- és Fotóművészeti Tagozat)
14:00: Radványi György (Építőművészeti Tagozat)
 
2018.05.16.
13:00: Szobolits Béla (Film- és Fotóművészeti Tagozat)
15:00: Lukács Sándor (Színházművészeti Tagozat)
 
2018.05.18.
10.00: Hámory Judit (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
11:00: Baksai József (Képzőművészeti Tagozat)
12.00: Dobozy Borbála (Zeneművészeti Tagozat)
 
2018.05.25.
10.00: Berlász Melinda (Művészetelméleti Tagozat)
11.00: Kulinyi István (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
12:00: Makkai Ádám (Irodalmi Tagozat)
19. Februar 2018  |  novák ferenc (tata) rátóti zoltán kiss jános