„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" – eredményhirdetés

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A 2020-as pályázati kiírás „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE" címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. Elsősorban tehát ötleteket, tanulmányterveket vártak, melyekkel a fiatal építészek megcsillanthatják szakmai tudásukat, megmozgathatják kreativitásukat.
21. Januar 2021

Emlékezés Lechner Ödönre

A Lechner Ödön (1845–1914) magyar építész halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián november 19. és 21. között az általa tervezett Iparművészeti Múzeumban a bevezető előadást Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, a konferencia szervező-bizottságának tagja tartotta. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága javaslatára a Lechner évforduló – Ybl Miklós születésének bicentenáriuma mellett – a nemzetközi szervezet „hivatalos ünneplésre méltó személyek és események" listáján szerepel.

25. November 2014

Összefogás a Radnóti Gimnázium épületéért

Az államigazgatás segítségét kéri a Radnóti november 26-i rendezvényén dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, dr. Molnár Katalin az iskola igazgatója és Zoboki Gábor építész, egykori diák. 

18. November 2014

Konferencia Lechner Ödönről

Háromnapos nemzetközi konferenciát tartanak Budapesten az Iparművészeti Múzeumban 2014. november 19. és 21. között a múzeumot is tervező Lechner Ödön (1845–1914) nemzetközi hírű magyar építész halálának 100. évfordulója alkalmából.

18. November 2014

Angyalok a berlini Makovecz-kiállításon

Makovecz Imre (1935–2011) Kossuth-díjas magyar építész Makovecz – Rajzok címmel 50 szabadkézi rajzából nyílt kiállítás a berlini műszaki egyetem építészeti múzeumában 2014. november 20-án, csütörtökön, az építész születésnapján a Collegium Hungaricum kulturális intézet és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezésében. A tárlatot Csernyus Lőrinc építész, kurátor, Makovecz-tanítvány nyitotta meg.

15. November 2014

Makovecz-kiállítás Belgrádban

Makovecz Imre (1935–2011) Kossuth-díjas magyar építész 30 szabadkézi rajzából „…összekötni az eget és a földet…" címmel kiállítás nyílt a Belgrádi Magyar Intézetben november 6-án. A november 27-ig látogatható tárlatot Turi Attila akadémikus, Ybl-díjas építész, Makovecz Imre tanítványa és közeli munkatársa nyitotta meg.

11. November 2014
Erste Letzte