2019. június 17–22. – Tizenötödik Magyar Táncfesztivál Győrben

Immáron 15. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Táncfesztivált. A rendezvény keretében június 21-én tartják a Magyar Művészeti Akadémia Napját. A fesztivál támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.
Magyarország professzionális társulatai a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán, az alternatív, kísérletező előadások pedig a stúdiószínpadként szolgáló Kisfaludy teremben mutatkozhatnak meg. A 2019-ben megújult arculatú szabadtér pedig ingyenes programokkal várja az érdeklődőket, míg a V. Gyermek Táncfesztivál a legkisebbeket.
 
Kiss János, a Győri Balett igazgatója, az MMA levelező tagja sajtótájékoztatón mondta el, hogy a néptánctól a kortárs táncokon át a klasszikus balettig szinte valamennyi műfajban kínálnak előadásokat hazai és nemzetközi társulatok közreműködésével.
A program június 17-én kezdődik a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, ahol a Magyar Nemzeti Balett A tökéletesség szédítő ereje című produkcióját mutatja be, majd a győri közönség is láthatja a Győri Balett Passage című darabját, amely az egyes élethelyzetek közötti átkelést mutatja be Velekei László koreografálásában. A műsorban a Győri Filharmonikus Zenekar működik közre.
Kiss János igazgató kitért arra is, hogy idén új helyszínen, a Széchenyi téren lesznek a szabadtéri események, ahol a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeummal közösen, a Múzeumok éjszakája programsorozattal kiegészítve kínálnak programokat a közönségnek.
   
Magyar Művészeti Akadémia Napja
Június 21., 11.00 óra
A balerina imázs változásai napjainkig
Major Rita tánctörténész előadása
12:00 óra
Az MMA ösztöndíjasainak prezentációja
Ingyenes
Helyszín: Győri Balett Stúdió, 9022 Győr, Teleki u. 57. (Árpád Parkolóház)

A részletes program a Győri Balett honlapján érhető el.
// ]]>