Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
19. oktober 2020

A magyar költészet napját ünnepli a Magyar Művészeti Akadémia

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata és Színházművészeti Tagozata különleges programokkal köszönti a magyar költészet napját a köztestület székházában, a Pesti Vigadóban. Az akadémikusok művei az MMA TV Saját hangon című csatornáján rendszeresen publikálásra kerülnek: a költők, írók maguk olvassák fel verseiket.

7. april 2016

Elhunyt Kertész Imre Nobel-díjas író

Életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én budapesti otthonában érte a halál. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke levélben nyilvánította ki részvétét a családnak.

1. april 2016

Bereményi Géza versei

Versek címmel a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg Bereményi Gézának, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának verseskötete. Bereményi régi és újabb versei találkoznak e kötet terében egymással úgy, ahogy a városban Antoine szokott összeakadni Desirével. Régi ismerősök, örökös albérlők, korszakok között korszerűtlenül elmélkedő önkéntes bohócok ők, így szólítják meg egymást, és persze az olvasókat" – olvasható a fülszövegben. A kiadó ezzel a kötettel köszönti a hetvenéves Bereményi Gézát.

7. marts 2016

Aracs est a Műcsarnokban

Délvidéki írók bemutatkozása az MMA Irodalmi Tagozatának Élőfolyóirat-sorozatában

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Élőfolyóirat-sorozata a délvidéki Aracs folyóirat estjével folytatódott a Műcsarnokban március 3-án. Az est házigazdája a tizenöt éve megjelenő lap főszerkesztője, Bata János költő, műfordító volt.

4. marts 2016

Öt újabb íróportré

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata az MMA székházában, a Pesti Vigadó Makovecz termében tartotta kismonográfia-sorozatának újabb bemutatóját. A Közelképek írókról címmel immár két éve futó sorozatban összegző jelleggel mindeddig feltáratlan életművek kerülnek megismertetésre.

29. februar 2016
Første Last