Turi Bálint Tibor, Verebes Ernő, Kolti Helga

Versünnep 2020

A nemzeti összetartozás évének jegyében hirdetik meg a 2020-as Versünnep Fesztivált – hangzott el az eseményről tartott budapesti sajtótájékoztatón az MMA irodaházában. Kolti Helga, a rendezvényt szervező, jövőre 15. jubileumát ünneplő Versünnep Alapítvány elnöke elmondta: a Versünnep Alapítvány 2005-ben indult útjára, hogy népszerűsítse a magyar nyelvet és a magyar nyelven születő irodalmi alkotásokat. A Versünnep már nemcsak a professzionális művészeknek ad lehetőséget a találkozásra, hanem a civilek számára is. Kezdetekben csupán vers- és prózamondás kategóriában lehetett jelentkezni a versenyekre, de hét éve a társművészetek előtt is megnyitották az utat. A Magyar Művészeti Akadémia évek óta kiemelt partnere a Versünnepnek.
29. november 2019

Csaknem hetven településen ünneplik meg a magyar széppróza napját

Országszerte és határon túl csaknem hetven településen, több mint 120 kortárs író részvételével ünneplik meg első alkalommal a magyar széppróza napját. A február 12. és 23. között zajló több mint száz program szervezésében több mint ötven magyarországi és határon túli kulturális intézmény és szervezet vesz részt, mindezekről részletes információ a www.magyarszepprozanapja.hu internetes oldalon található.

13. februar 2018

Pécsi Györgyi az egyik Új Bárka-díjas

A Bárka szerkesztősége 2000-ben pénzjutalommal járó díjat alapított, amelyet minden év végén ítél oda azon, a laphoz hosszabb ideje kötődő szerzők között, akik az adott évben is jelentős publikációval, publikációkkal gazdagították a folyóiratot és olvasóit. A 2017. év díjazottjai: Pécsi Györgyi kritikus, esszéíró, az MMA levelező tagja, Vörös István költő, író és Garaczi László író, költő.

12. februar 2018

Február 18-án, Jókai Mór születésnapján rendezik a magyar széppróza napját

A Magyar Írószövetség Választmánya – a 2017. november 13-i ülésén hozott döntése értelmében – kezdeményezte, hogy 2018. február 18-án, Jókai Mór születésnapján első ízben, majd attól kezdve minden évben ezen a napon rendezzék meg Kárpát-medence-szerte "A Magyar Széppróza Napja" elnevezésű emlék- és rendezvénynapot. A programsorozat kiemelt támogatója a Magyar Művészeti Akadémia lesz.

8. januar 2018

Eltemették Albert Gábort

Végső búcsút vettek Albert Gábor Kossuth-díjas írótól, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjától január 4-én, csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben. A ravatalnál mondott búcsúbeszédében Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: az Albert Gábort munkára sarkalló feladatok fontos közös eredője volt, hogy hajtóerejüket soha nem egyetlen ember érdeke, kíváncsisága motiválta, hanem az egész nemzeté. Nemzetféltő, nemzetépítő, a magyar kultúra egyetemes értékeit szolgáló munkásságában, művészetében hűen követte az előtte járó legnagyobbakat. Az igazság hangjának megszólaltatásáért vállalta a fárasztó munkát, a meg nem értettséget, még az elhallgattatást is."

5. januar 2018

Magyar forgatókönyvírók

Tizennyolc alkotó életinterjúját tartalmazza a Magyar forgatókönyvírók I. című kötet, amelyet Kollarik Tamás és Köbli Norbert szerkesztésében jelentetett meg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete. A kutatóintézet ezzel a kötettel a harmadik könyvsorozatát indítja el: a Documenta Artis sorozat azt a célt tűzi ki, hogy az oral history eszközeivel örökítse meg a még velünk élő alkotók gondolatait közölte a könyv Pesti Vigadó-beli bemutatóján dr. Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója.

20. december 2017
Første Last