Hernádi Gyula Fotó: Lugosi Lugo László

Hernádi Gyula: „A rizikót vállalni kell. Ez a művész sorsa."

Minden művében teljesen egyéni hangon szólalt meg, hol szárazan dokumentatív, hol lírai, hol profán, provokatív és szókimondó, hol ironikus volt. 90 éves lenne Hernádi Gyula Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, dráma- és forgatókönyvíró, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja.
„Az élet, mint olyan, perverzió! Valószínűtlen és ritka." Kilencven éve, 1926. augusztus 23-án született Hernádi Gyula Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, dráma- és forgatókönyvíró. A ma már Szlovákiához tartozó Oroszváron jött a világra, majd a család Győrszentmártonba költözött, s apja Pannonhalma főjegyzője lett. Középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban végezte. A II. világháborúban leventeként szolgált, de néhány társával megszökött, s orosz hadifogságba került. A Krím-félszigeten töltött hároméves rabság, amelynek során dolgozott bányában, fakitermelésen, majd követ fejtett, egy életre nyomot hagyott benne. 1947-ben tért haza a fogságból, s népi kollégistaként beiratkozott az orvosi egyetemre, amit három évvel később abbahagyott, s átiratkozott a vegyészmérnöki karra. Innen két és fél év után távozott, s ezt követően közgazdasági tanulmányokat folytatott. Végül tisztviselő, majd vállalati közgazdász lett, egy ideig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben dolgozott, s az óbudai hajógyárban a vezérigazgató mellett orosz tolmácsként is működött. Irodalmi pályafutását költőként kezdte, számos visszautasítás után Weöres Sándor és Fodor András segítségével verseit 1954-től a Csillag, a Dunántúl és a Jelenkor is közölte. Prózaíróként 1959-ben debütált, ebben az évben jelent meg a hadifogsága élményeit feldolgozó Deszkakolostor című elbeszéléskötete, valamint A péntek lépcsőin című kisregénye, amelyben a francia egzisztencialista irodalomhoz hasonlóan az egyén és a szabadság, a szabadság és a determináció viszonyát vizsgálta. A közönség és a hatalom is felfigyelt a különös hangú íróra, utóbbi azonnal meg is bélyegezte, depresszionista, freudista, dekadens és szocializmusellenes jelzőkkel illette. Hernádi ebben az időben írta meg az ötvenes évek mindennapi terrorjáról szóló regényét is, amely csak 1981-ben jelenhetett meg Kiáltás és kiáltás címmel. 1959-ben a Deszkakolostor megjelenése kapcsán ismerkedett össze Jancsó Miklóssal, akinek később állandó forgatókönyvírója, alkotótársa és barátja lett. Nemeskürty István, az MMA néhai tiszteletbeli tagja mutatta be őket egymásnak, mondván két ilyen tehetséges embernek együtt kell dolgoznia, Aczél György nem mindig nézte jó szemmel Hernádi irodalmi munkásságát, így például a Szegénylegények című film stáblistájáról le is vetette a nevét. Az alkotópáros ettől függetlenül kitűnően működött együtt, egymás ötleteit támogatva dolgoztak. A rendszerváltozás előtti időkben mindkettejüket a szabadság hiánya, a kisemberek örökös elnyomatása foglalkoztatta, s filmjeikben ezekre a kérdésekre igyekeztek választ keresni (Csend és kiáltás, Fényes szelek, Oldás és kötés, Szörnyek évadja, Jézus Krisztus horoszkópja). Az újabb időszak filmjeiben, a Kapa-Pepe-filmekben pedig a magyar történelmet és a jelenkort ábrázolták a maguk groteszk és mulatságos módján. Hernádi Jancsó mellett másoknak is írt forgatókönyvet: Grunwalsky Ferenc a Vörös rekviem, Mészáros Márta az Örökbefogadás, Kilenc hónap, és Anna, Kézdi-Kovács Zsolt a Kiáltás és kiáltás, Szinetár Miklós pedig a nagy sikerű Az erőd című művét vitte filmre. Közben az 1970-es évektől kezdve drámaíróként is bemutatkozott, s jellegzetes műfaji változatokat fejlesztett tovább, így az abszurd történelmi-politikai modelldrámát (Csillagszóró, Királyi vadászat), a valós eseményekből kiinduló fikciós példázatot (Szép magyar tragédia, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Vérkeresztség), a horrorisztikus elemekkel átszőtt bohózatot (Hasfelmetsző Jack, Mata Hari). Színháznál is dolgozott, 1970-ben a Huszonötödik Színház, 1979-83-ban a Népszínház vezető dramaturgja, 1983-85-ben a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője volt. Regényeit, elbeszéléseit a tematikus gazdagság jellemezte, izgatta a történelem, a társadalmi folyamatok kérdése, az adott történelmi helyzetben megnyilvánuló emberi magatartásformák, az egyének közötti kapcsolatok, s emellett a misztikum, a fantasztikum is. Minden művében teljesen egyéni hangon szólalt meg, hol szárazan dokumentatív, hol lírai, hol profán, provokatív és szókimondó, hol ironikus volt. A regény határait is kitágította, több művében is találhatunk lírai, drámai betéteket vagy éppen önálló esszéket. Több mint száz kötete jelent meg, s ezek közül is említésre méltó a Folyosók, a Sirokkó, a Vörös rekviem, a Borotvált tabló, a Drakula, a Frankenstein, A boldogság templomai, a Hátamon fekve szaladgálok, a Jancsó Miklós szeretői, és A lélekvándorlás.
Írói munkája mellett a közéletben is aktív volt, 1989-91-ben az Új Idő című lap szerkesztőbizottságának tagja, 1991-től a Független Magyar Írók Szövetségének elnöke, 1991-96-ban a Boldogság Párt vezetőségi tagja, majd elnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja, 1996-tól elnökségi tagja volt. 1976-ban József Attila-díjat kapott, 1996-ban ő volt az Alternatív Kossuth-díj első kitüntetettje, ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapott, három évvel később a hivatalos Kossuth-díjjal is elismerték munkásságát. A mindig kifogástalanul öltözködő, finom öltönyben és kalapban járó író legendásan szerette az életet, annak minden örömét, a nőket, a szerelmet, a pezsgőt, az édességeket, s mindig felvállalta a polgárpukkasztó különc szerepét. Egyik interjúban így vallott magáról: „Mindig tudtam, hogy mit írok, s azt is pontosan tudtam, hogy mit akarok, és ezt soha nem tettem függővé sem a közönségtől, sem a hatalomtól, sem a társaktól. Hogy azután a következmény szimpátia, antipátia vagy közöny? A rizikót vállalni kell. Ez a művész sorsa."
 
www.cultura.hu / MMA
25. august 2016  |  hernádi gyula