A lázadó író – előadás Határ Győzőről

Határ Győző Kossuth-díjas íróról, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteletbeli tagjáról Komoróczy Emőke, az irodalomtudományok kandidátusa tartott előadást március 3-án a kaposvári Takáts Gyula Emlékházban.
„Lázadó volt, nem hódolt be egyik politikai rendszernek sem" – hangzott el az előadásban az 1914-ben Gyomaendrődön született íróról, aki egy szekrény felső polcán elbújva élte túl a nyilasok rémuralmát 1945-ben. „Határ Győző mindent kibírt, az írásnak és fordításnak szentelte életét, akkor is, amikor ezt nem volt szabad" – utalt Komoróczy Emőke az 1950-ben a Szegedi Fegyház és Börtönbe került hányattatott sorsú íróra. 
 
„Elő volt írva, hogy mit írhatnak mit nem. Hát Határ Győző soha nem azt írta, amit kellett volna, úgyhogy nagyon éles támadások kereszttűzébe került és akkor ő tovább az íróasztal fiókjának írt" – ismertette Komoróczy Emőke Határ Győző munkásságát, amely 1989-ig ismeretlen volt a nagyközönség számára. Ekkor érkezett haza Magyarországra, Weöres Sándor író barátja temetésére, ebben az időszakban ismerkedett meg Komoróczy Emőkével is.
 
„Az egész lénye lázadó volt, én is az voltam alapvetően, úgyhogy ezért tudtam vele foglalkozni" – mondta előadásában az irodalomtörténész, akit Határ Győző még főiskolai tanár korában arra kért, hogy írjon róla és foglalja keretbe az életét. Tisztánlátónak nevezte magát" – teszi hozzá Komoróczy Emőke, aki 12 évig dolgozott azon, hogy elkészítse az író monográfiáját.

Forrás: MMA/somogytv.hu 
4. marts 2015