„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" – eredményhirdetés

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A 2020-as pályázati kiírás „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE" címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. Elsősorban tehát ötleteket, tanulmányterveket vártak, melyekkel a fiatal építészek megcsillanthatják szakmai tudásukat, megmozgathatják kreativitásukat.
21. leden 2021

Elindult a FILMIO, a magyar filmek első online tárhelye

Elindult az ország első csak magyar filmeket tartalmazó online filmtára, a FILMIO (filmio.hu). A Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett, egyelőre csak Magyarországon elérhető streamingszolgáltatás kínálatában mintegy 220 produkció, köztük 160 mozifilm szerepel. A filmtárban helyet kapó alkotások között vannak azok a magyar filmklasszikusok is, amelyek a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozásával újulhattak meg az elmúlt években.

24. listopad 2020

Hatvanhetedik Vásárhelyi Őszi Tárlat

Rendhagyó módon november 22-én nyílt volna meg az idei tárlat, amelyet első alkalommal 1954-ben szerveztek meg, és ami mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált. A kiállítást a járványügyi korlátozások feloldása után láthatja majd a közönség a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria földszinti tereiben, a tárlat díjazottait viszont kihirdették. A MANK Hódmezővásárhelyi Művésztelepén alkotó Kotormán Norbert szobrászművész kapja idén a Tornyai-plakettet, a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját. Hódmezővásárhely és a Magyar Művészeti Akadémia Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kotomán Ábel szobrászművész érdemelte ki. Az MMA Képzőművészeti Tagozatának 750 ezer forintos díját Sulyok Gabriella grafikusművész veheti majd át.

23. listopad 2020

„Készülök szembenézni az árnyékommal…"

„Kíváncsi vagyok: mit tesznek ki azok az éhező darabok, amiket az 1970-es 80-as évek világából táplálok a mindennapjaimmal" – így viszonyul készülő önéletrajzi ihletésű regényéhez Iancu Laura. A József Attila-díjas költő, író – aki a napokban Ratkó-díjas lett – idén egy új verskötettel is meglepte olvasóit. Erről és legújabb néprajzkutatói munkájáról is vallott. (Kurucz Éva interjúja.)

23. listopad 2020

Elhunyt Konok Tamás festőművész, a nemzet művésze

Életének 91. évében elhunyt Konok Tamás Kossuth-díjas festő- és szobrászművész, a lírai nonfiguratív alkotások mestere, a nemzet művésze. Festészetét a geometrikus absztrakció markáns képviselőjeként a látható és a láthatatlan jelenségek közötti összefüggések megértésének szentelte. Mint vallotta: „a művészet nem divat vagy stílus kérdése. Egyedüli kritérium a művészi kvalitás minősége, és az egyén egyedi ideáinak végsőkig kiművelt következetes útja". Hét évtizedes pályája egy ikonikus festőművésszé emelte. Alkotásai a magyar kortárs művészeké közül külföldön is a legkeresettebbek közé tartoznak.

20. listopad 2020
První Posledních
// ]]>