Lélekkel kapcsolódva

Lantos István hetvenöt éves

1970-ben önálló zongoraestet adott négy fiatal, főiskolai tanulmányát végző művész. A „pianista négyesfogat" – így nevezte a korabeli sajtó őket – tagjai Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Lantos István és Falvai Sándor voltak. „Eredetileg orgonista akartam lenni" – árulta el akkoriban Lantos István. – Csak a szakiskolában fordultam a zongora felé, mert megértettem, hogy a zongorában sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek." Hetvenötödik születésnapján köszöntjük Lantos Istvánt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját.
10. červenec 2024

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar kapta idén a Balassa Sándor-díjat

Botvay Károly alapító művészeti vezető egy megfúrt versenyről, inspirációkról és szakmai elismerésekről
 
A Zeneakadémia Alapítvány kuratóriuma a Budapesti Vonósok Kamarazenekarnak ítélte a Balassa Sándor-díjat – jelentette be Balassa Mariann, a zeneszerző özvegye 2024. június 29-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanévzáró ünnepségén. A kamaraegyüttes 27. alkalommal rendezi meg a Haydn fesztivált, amelynek negyedik éve Pápa városa és az Esterházy-kastély ad otthont. 2024. július 12-én Sárközy Lajos hegedűművész, július 13-án a Győri Ütőegyüttes, július 14-én pedig Csáki András gitárművész lesz a Budapesti Vonósok partnere.

3. červenec 2024

Bach, elismeréssel

CHOC kritikai díjat kapott Dobozy Borbála csembalóművész

Dobozy Borbála lenyűgöző Bach-játékát CHOC kritikai elismeréssel jutalmazta a francia Classica magazin. A BMC Records felvételén 18 kis prelúdium, 15 kétszólamú invenció és 15 háromszólamú invenció hallható – összesen 48 alkotás.

28. červen 2024

A magyar hegedű ünnepe

„Akinek humora van, az mindent elérhet. Akinek nincs, az mindenre képes."

Kortárs vonóshangszer-kiállítással nyílt meg A magyar hegedű ünnepe 2024. június 22-én az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A sikerrel megrendezett, kétnapos összművészeti esemény idén összekapcsolódott Szecsődi Ferenc hegedűművész, az MMA rendes tagja hetvenedik születésnapi ünneplésével. Könyvbemutatót tartott F. Pálfy Zsuzsa Arany Katedra-díjas zenetanár Hangok forgataga - kicsiknek és nagyoknak címmel. 

27. červen 2024

„Emberi kapcsolat nélkül nem lehet tanítani"

Szecsődi Ferenc hegedűművész a magyar hangszerkészítők remekeiről, a nagyobb türelemről és a példamutatásról

Létezik-e még egy olyan tárgy, mint a hangszer, ami önmagában is műalkotás, ám amint elkészül, rögtön egy másik művészeti ág szolgálatába áll? Kortárs vonóshangszer kiállítással nyílik meg A magyar hegedű ünnepe 2024. június 22-én délelőtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A nyaranként sikerrel megrendezett, kétnapos összművészeti esemény idén összekapcsolódik Szecsődi Ferenc hetvenedik születésnapi ünneplésével.

17. červen 2024

MiniSZIT Fesztivál

Középiskolások egyedülálló tanévzárója Pécsen.

Pécs belvárosának egyik ikonikus helyszínén, a Szent István téren a város középiskolásai és zenekarai közösen ünnepeik a tanév végét 2024. június 21-től. A rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia Pécsi Regionális Munkacsoportja támogatja.

7. červen 2024
Posledních