Konferenciával egybekötött színházi évadnyitó

Színházi szakmai konferenciát tartottak augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban. Az esemény szorosan összekapcsolódott az Országos Színházi Évadnyitóval, és ezen a napon adták át az idei Kaszás Attila-díjat is. A konferenciát Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg beszédével, aki többek közt kiemelte annak fontosságát, hogy a szakma minden ágazata képviseltette magát ezen eseményen. Méltatta az elmúlt hat év jelentősebb változásait, például azt, hogy milyen jelentős előrelépést sikerült elérni a televíziós közvetítésekben. Az eseményen résztvevő dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára egyebek mellett úgy fogalmazott: a szakma találkozhat egy-egy ilyen esemény alkalmával, idén pedig azzal bővült a kör, hogy az oktatási szakma oldaláról is érkeztek résztvevők. Aki ott volt az eseményen, tapasztalhatta, hogy a színház jelentése olyan erőssé vált, hogy kicserélhettük azt a művészet vagy a kultúra elnevezésre is. A színházi életből kiléptünk az élet színházába – mondta.
Párbeszéd a magyar színház jövőjéért
 
A konferencián Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár többek között bemutatta a Lázár Ervin Programot, amelynek során az általános iskolások kulturális fejlődését tűzték ki célul, valamint felvezette a konferencia első beszélgetését „Van-e élet a tao után?" címmel. Ezen Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, az MMA levelező tagja a tao-támogatás hatására megszűnt szponzorok és mecénások visszacsalogatásának kérdését és fontosságát vetette fel.
A konferencia azon részében, amelyben a Nemzeti Alaptanterv színházpedagógiai vonatkozásairól esett szó, dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője a Zuglói Zeneház példájának fontosságát hangsúlyozta. Mint a Felfedezőúton című sorozat szerkesztője elmondta: az elmúlt 8 évben évente több mint 11 ezer 5-től 18 éves korú óvodás, iskolás és gimnazista, vagyis összesen közel 100 ezer fiatal vett már részt a Felfedezőúton sorozat magas színvonalú, összművészeti előadásain, amelyek célja, hogy a gyerekek - szociokulturális háttértől függetlenül, rendszeresen, térítésmentesen - találkozhassanak az értékes művészetekkel és az előadásokon életre szóló pozitív élményeket kapjanak. 
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a konferenciát követően tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a taót felváltó előadóművészeti többlettámogatási rendszer a korábbinál kiszámíthatóbb, visszaélésektől mentes, követhető helyzetet teremtett, amelyben valamennyi érintett szféra megtalálta a maga útját. „Az új rendszer a táncos, a zenei, az állami és a közfeladatot ellátó színházi, illetve a független, kísérletező szférában egyaránt működőképes" – tette hozzá. „Magyarország a legtöbb pénzt, a GDP 1,5 százalékát költi kultúrára Európában, az átlag 0,6 százalék körül van. Ez a színházi vezetőkre, a szakmai szervezetekre és a kulturális államtitkárságra is nagy felelősséget ró" – mondta az államtitkár. Megemlítette, hogy Kaposvártól Debrecenig több mint tíz színház felújítása van előkészítési, tervezési vagy befejezési fázisban, valamint bejelentette, hogy a Pesti Magyar Színház vezetése szakmai előterjesztést nyújtott be a minisztériumhoz, mely egy magyar nemzeti ifjúsági színház kialakításáról szól.

Átadták a Kaszás Attila-díjat
 
Orosz Ákos színművész, a Vígszínház társulatának tagja kapta az idei Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át.
A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Odaítélésekor a jelölt művészeti teljesítményén túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepét is értékelik. A szavazás első fordulójában mintegy 32 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.
A szavazási eljárás utolsó fordulójába Orosz Ákos mellett Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze és Király Attila, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művésze jutott. A jelöltek közül a közönség voksai döntöttek a díjazott személyéről. A díj odaítélése előtti felvezető kampányt a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta.

A konferencia szünetében az egyik szervezőt, Rátóti Zoltán színművészt, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetőjét kérdeztük:
 
– Hatodik alkalommal rendeznek ilyen címmel konferenciát. Mit sikerült elérni hat év alatt?
– Ez egy jogos kérdés. Ezt nap, mint nap felteszik az MMA-ban, és a kollegák a színházakban is, hogy mi a kézzelfogható eredménye ennek a hat év konferenciasorozatnak. A párbeszéd folyamatos, ez egy tapintható eredménye a konferenciasorozatnak. Aztán ha visszaemlékezünk az első kettő konferenciára, már ott fölvetődött a kulturális tao kérdése, hogy mennyi visszaélés folyik ezzel, és hogy lehetne mindezt tisztába tenni. Elérkezett a megoldás ideje. Erre lehet mondani, hogy hosszú évek teltek el és lassan őrölnek a konferencia malmai, de én inkább pozitív irányból szemlélném, és azt gondolom: végre van egy helyzet, ahol tisztába lehetett tenni ezt a támogatási rendszert. Nagyon sok visszaélésre adott lehetőséget. Ezt jelen pillanatban ki tudtuk zárni. Egy másik fontos dolog, hogy a folyamatot mutatja a mai konferencia is. Azt, hogy mindazok a sérelmek, amelyek a tao elvonásával keletkeztek, azokat, hogy lehet orvosolni, és hogy lehet azokat a támogatásokat pótolni. Ez mindig a legnagyobb kérdés. Ha az elmúlt öt konferenciának nem volt más eredménye csak az, hogy ez az őrületes mennyiségű pénz bizonyos értelemben „megtisztult", akkor szerintem ez már óriási eredmény. De ugyanúgy kiemelném azt, amivel kezdtem a válaszomat: leülünk és tudunk egy napot egymással eltölteni a szakma érdekében és nem egymás ellen a különböző politikai beágyazódások vagy meggyőződések ellenére. Vagyis tudunk értelmes dialógust folytatni. Ez a szándék a továbbiakban is, és jó lenne nem befejezni, mert nem lehet hátradőlni. Ahogy délelőtt is szó esett róla, nagyon sok tennivaló van még! Nincs arra mód, hogy év közben is ilyen nagy konferenciákat szervezzünk, noha az igény ott van mindenkiben, hogy elmondja a vágyait.
 
– Az első konferencia Veszprémben volt. Most, hogy esett a választás a Pesti Magyar Színházra?
– Akkor már kialakult az a szokás, hogy az Országos Évadnyitót is hozzákapcsoljuk a konferenciához, és most már versenyfutás van, hogy hol lehessen az Országos Évadnyitót megtartani. Ez egy ünnepe a színházi évadnak. A színházak versengenek azért, hogy maguknál tarthassák ezt az eseményt. A Pesti Magyar Színház esetében az aktualitást az adja, hogy nagy profilváltás előtt áll a színház. Lehetett volna Kaposváron is rendezni, ahol a felújítás hamarosan befejeződik, szó volt erről is, vagy máshol, de végül Budapest mellett döntöttünk. Azt tudom mondani, hogy nagyon sok színház szeretné, ha náluk lenne az Országos Színházi Évadnyitó.
 
– Melyek a legfontosabb kérdések a magyar színházak jövőjével kapcsolatban?
– Mindennek a végső válasza a támogatás, a pénz, a megszerezhető bevételek, hiszen abból lehet fejleszteni, abból lehet az előadásokat magas színvonalon megrendezni, megtartani. A háttérmunkások, a színészek az alkotók bérrendezése is nagyon fontos és egyre égetőbb kérdés. A konferencián hosszan beszéltek arról, hogy lehet motiválni a műszaki dolgozókat, hogyan lehet megtartani őket a színházban, illetve hogy lehet becsábítani a szakembereket, hogy a „háttérben" dolgozzanak.
 
– Minek alapján állították össze a mai programot a konferencián?
– Voltak hívószavak. Nyilvánvaló volt, hogy a tao-ról beszélni kell. Az államtitkár úr is vállalta a tao-ról való társalgást, és nyilvánvaló volt a Lázár Ervinről, a Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagjáról elnevezett program meghirdetése is. Mindezek pedig hozták magukkal a színházpedagógiát. És persze a színház profilváltása is több kérdést felvetett.
 
– Nemsokára beszélgetni fognak Zalán Jánossal, a Pesti Magyar Színház igazgatójával a színház profilváltásáról…
– Izgatottan várom és természetesen azt is, hogy ki lesz a Kaszás Attila-díj nyertese.