Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
19. říjen 2020

Elhunyt Tóth Bálint költő

2017. március 29-én Budapesten hosszú betegség után elhunyt Tóth Bálint költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. „Tradicionális költő, a szó legjobb értelmében. Hű krónikásként viszi tovább a hatalmas örökséget, hozzátéve önmagát, életét, mi adatott" – írja róla monográfusa, Tary Orsolya. A Magyar Művészeti Akadémia Tóth Bálintot saját halottjának tekinti; végső búcsúztatása 2017. április 20-án, csütörtökön 14.30-kor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában.

30. březen 2017

200 éve született Arany János – indul az emlékév

Kezdetét vette az Arany-emlékév; Áder János köztársasági elnök Arany János szülővárosában, Nagyszalontán, majd este a budapesti Nemzeti Színházban nyitotta meg a költő születése 200. évfordulóján az emlékév rendezvénysorozatát. A Magyar Művészeti Akadémia számos programot szervez és több eseményt is támogat az Arany János-bicentenáriumhoz kapcsolódóan.

2. březen 2017

Meghirdették a Quasimodo költőversenyt

Május 31-ig két magyar nyelvű, kiadatlan és más pályázaton még nem szerepelt vers beküldésével lehet jelentkezni a 25. alkalommal meghirdetett jubileumi Salvatore Quasimodo Költőversenyre. Mezey Katalin, író, költő, a Salvatore Quasimodo Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: a pályázatokról júliusban dönt a szakmai zsűri, majd szeptember 9-én, nemzetközi költőtalálkozó keretében rendezik meg a díjkiosztó ünnepséget Balatonfüreden.

17. únor 2017

Szeretföld – Film készült Iancu Laura regényéből

A Iancu Laura – költő, író, az MMA rendes tagja – azonos című regényéből közösségi finanszírozással készült Szeretföld című játékfilm díszbemutatóját február 14-én tartották Veszprémben, a szakmai bemutató március 7-én 18 órakor a budapesti Toldi moziban lesz. A moldvai magyar közösségben játszódó történelmi elbeszélés a háborút túlélő, hazájába visszatérő katona történetét, és a háborúnak a közösségre tett hatásait, következményeit beszéli el.

15. únor 2017

Konferencia Csoóri Sándor életművéről

Jóslás a te idődről címmel rendezett kétnapos konferenciát Csoóri Sándor emlékére 2017. február 6-án és 7-én az MMA székházában, a Vigadóban az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMKI). A 2016. szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor a magyar szellemi-művészeti-irodalmi élet megkerülhetetlen személyisége volt, a nemzeti ellenzék vezetője, a rendszerváltás meghatározó alakja.

8. únor 2017
První Posledních