Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
4. březen 2024

Versünnep Fesztivál 2017

A Versünnep Alapítvány 2017-ben ismét megrendezi a Versünnep Fesztivált. A rendezvénysorozat tizenkét éve indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelven született irodalmi alkotásokra és népszerűsítse a művészi versmondást. Az előadók kortárs és klasszikus költeményekkel – 2017-ben a 200 évvel ezelőtt született és 135 évvel ezelőtt elhunyt Arany János, a 140 évvel ezelőtt született Ady Endre vagy a 130 évvel ezelőtt született és 50 éve elhunyt Kassák Lajos egy-egy alkotásával – nevezhetnek 2017. február 15-ig a mondott vers, megzenésített művek és képző- vagy filmművészeti alkotások kategóriáiban. A döntőnek 2017. április 9-én ad otthont Budapesten a Nemzeti Színház, a Diákseregszemle, a Versünnep gálája pedig 2017. június 3-án lesz a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.

25. leden 2017

Elhunyt Vathy Zsuzsa író

2017. január 6-áról 7-ére virradó éjszaka tragikus hirtelenséggel, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Írószövetség tagja.
Vathy Zsuzsát a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Temetése február 2-án 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben. | A gyászjelentés itt nyitható meg.

8. leden 2017

Nagy Gáspár-szobrot avattak Budakeszin

Nagy Gáspár költőnek, az MMA posztumusz tiszteleti tagjának állítottak szobrot Budakeszin, a Fő téri parkban. A mellszobrot – Oláh Katalin szobrászművész alkotását – a költő halálának tizedik évfordulójára állíttatta a Jobb Kor Polgári Egyesület az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával.

7. leden 2017

Szentmártoni János maradt az Írószövetség elnöke

Harmadszorra is Szentmártoni Jánost választotta meg elnökévé a Magyar Írószövetség 56 főből álló választmánya a szervezet tisztújító közgyűlésén. A József Attila-díjas költő, az MMA levelező tagja végül egyedüli jelöltként indult az elnöki posztért. Ugyancsak újraválasztották a korábbi ciklusban tevékenykedő hatfős elnökséget: Csender Levente írót, Dobozi Eszter költőt, Erős Kinga irodalomkritikust, Fekete Vince költőt, Mezey Katalin írót, költőt, valamint Vasy Géza irodalomtörténészt, a Magyar Írószövetség korábbi elnökét.

12. prosinec 2016

A magyar irodalom Európa tükrében

Egyedülálló tanulmánykötet a Nemzet – sors – identitás, amelyet a József Attila-díjas irodalomtörténész, levelező tagunk, Bertha Zoltán akadémikus hatvanadik születésnapja alkalmából állítottak össze a Károli könyvek sorozatban. A kiadvány tág spektrumot ölel át, európai látószögű magyar verseket, irodalomtörténeti, nyelvészeti és történelmi elemzéseket tartalmaz.

2. prosinec 2016
První Posledních