Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Végső búcsút vettek Csoóri Sándor költőtől, a Nemzet Művészétől

Az Óbudai temetőben vettek végső búcsút a szeptember 12-én, életének 87. évében elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költőtől, az MMA nagydíjasától, a Nemzet Művészétől. A szeptember 21-én rendezett szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet több tagja. Részt vett a temetésen Boross Péter volt miniszterelnök és Fekete György, az MMA elnöke is.
Bogárdi Szabó István református püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az „egybegyülekezést", és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet. Bogárdi Szabó István felidézte, hogy néhány hete, amikor meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban, megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson-e fel számára. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de a nagy beteg alkotó „végső, elrettentő erővel" vigasztalót kért.
A püspök a „nagy magyar őrállónak" nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor „az országot nem úgy rakták össze", ahogy ő szerette volna.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere búcsúbeszédében kiemelte: ha a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor újra élniük kell a népi hagyományt, nem valamilyen foszladozó nosztalgiából, hanem mint a megmaradás és gyarapodás egyik fontos zálogát.
A miniszter szerint mégis elmaradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. Elmaradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, s a közös alapról indulás akár sokfelé is – emlékeztetett a miniszter, idézve Csoóri Sándor kérdését is: „Lehet olyan demokráciára bármit is építeni, mely együtt él a vérbírókkal?"
Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt – búcsúzott a nemzet művészétől az emberi erőforrások minisztere.
Tornai József költő, az MMA rendes tagja barátként emlékezett Csoóri Sándorra. Haláláról, mint a második világháború utáni irodalmi és szellemi-politikai világ legnagyobb veszteségéről szólt. Életművében költői forradalomként említette az 1962-es Menekülés a magányból és az 1967-es Második születésem című köteteit.
Illyés Mária művészettörténész édesapja és azok nevében búcsúzott, akik már eltávoztak az élők sorából. Elmondta, hogy Illyés Gyulát szoros, baráti viszony fűzte Csoóri Sándorhoz. Hamar felfigyelt az ifjú költőre, akinek pályafutását figyelemmel kísérte. Édesapjához hasonlóan Csoóri is úgy vélte, hogy a világ jobbításáért folytatott küzdelme nem volt elég sikeres.
Kósa Ferenc filmrendező, az MMA rendes tagja felidézte barátságuk kezdetét, majd beszélt a Csoóri Sándorral való közös filmes alkotómunkájukról is. Kiemelte első közös filmjüket, a Tízezer nap-ot, amelyben forradalomnak nevezték az 1956 őszén történt eseményeket és Kósa Ferenc megtagadta a cenzúra erre vonatkozó utasítását, hogy vágja ki a filmből vagy szinkronizáltassa „ellenforradalomra" az elhangzottakat. A cenzúrával való harc végigkísérte közös munkájukat. Mint hangsúlyozta Csoóri Sándor a kilátástalanságban is az igazmondást választotta.
„Minél hitványabb valamely hatalom, annál nehezebben viseli az emberi szót. Függetlenül attól, miféle hatalom uralkodik felettünk, nekünk bármilyen hatalom bármilyen hazudozásával szemben igazat kell mondanunk. Ki kell csikarnunk a történelemtől az igazmondás jogát" – idézte Csoóri Sándortól Kósa Ferenc.
A szertartáson Fekete György elnök mellett a Magyar Művészeti Akadémia számos tagja részt vett. Népzenét a Magyar Dudazenekar és a Muzsikás együttes tagjai játszottak – Csoóri Sándor fia, ifjabb Csoóri Sándor mindkét zenekarnak alapító tagja volt.
 
Forrás: MTI / MMA