fotó: Újpesti Sajtó Nkft.

Gyémánt László, Schrammel Imre, Bertalan Tivadar – három művész Újpestről

A tavaly szeptemberben nyílt UP Újpesti Rendezvénytér figyelemre méltó gesztussal, három kimagasló alkotó művészetének bemutatásával avatta fel az intézmény Topáz termét. Gyémánt László festőművész, az MMA köztestületi tagja, Schrammel Imre keramikus, és Bertalan Tivadar látványtervező, az MMA rendes tagjai munkásságának válogatott ékköveiből megrendezett kiállítás május 7-i nyitóestje egy rendkívül szép iniciálét rajzolt a rendezvényközpont egyre tartalmasabbá váló, kulturális programokban bővelkedő könyvének első lapjára. A tárlat megnyitóbeszédét Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere tartotta, emberközeli, értő ismertetéssel a tárlat kurátora, a szintén újpesti illetőségű Szunyoghy András festő- és grafikusművész, az MMA rendes tagja szolgált.
Gyémánt László a fiatalon elhunyt feleségéről készített portréit (részben fénykép hatású hiperrealista festmények) állította ki. Schrammel Imrétől különböző stílusú és technikájú kisplasztikái láthatók, köztük a Szent Péter hal (a plakáton látható), a Szexrabszolgák, a Szerelem, valamint a Minótaurusz. Bertalan Tivadar festményeivel (pl. Szemfüles), kollázsaival (Rajzás című alkotása például), filmes látványtervével (diplomamunkája) képviselteti magát ezen a könnyedén befogadható kamarakiállításon."
Szunyoghy András és Wintermantel Zsolt a három Kossuth-díjas művészt (Schrammel Imre nemzet művésze is) életük egy-egy fontosabb mozzanatának kiemelésével hozta elérhető közelségbe a publikum számára. Ezekből megtudhattuk, hogy mindhárman igen erős, egész életen átívelő újpesti kötődéssel rendelkeznek – Újpest díszpolgárai – életművükkel még karakteresebbé téve a kerület kulturális történetének krónikáját. A tollforgatásban is járatos Bertalan Tivadar képzőművész, art director filmművészet terén végzett munkássága páratlan múlttal bír. Kétszáznál is több filmben közreműködött látványtervezőként, olyan nagynevű rendezők mellett, mint Várkonyi Zoltán, Jancsó Miklós vagy Woody Allen. Gyémánt László festőművészként és grafikusként merész témákkal és eszközökkel, lebilincselő technikával hívta fel magára a figyelmet pályája elején. Festőiskolát alapított; rengeteg művész, sok-sok népszerű, nagy színész portréját készítette el, köztük: Amerigo Tot, Határ Győző, Kertész Imre, Markó Iván, Szabó István, Kállai Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezső. Most kiállított képsorozatával fiatalon elhunyt feleségének, Krisztinának állít emléket – ez most látható először. Schrammel Imre, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapító tagja, életművével a legrangosabb díjakat elnyert művésze, a világ számos neves intézményében tanított, új technikákat vezetett be, nevéhez fűződik az első magyarországi kerámiaszimpózium megszervezése Siklóson, 1969-ben. A beszédekből kiderült, hogy Újpest régi adósságot rótt le az új vásárcsarnok tetején létesített rendezvényközponttal. Az immáron már művészi kiállításoknak is helyt adó intézmény Topáz terme elérte végre azt a minőségi színvonalat, amely méltó a magyar kulturális élet legavatottabb képviselőinek fogadására. A kiállítótérben a nyitó kiállítás után rendszeresen tartanak majd különböző tárlatokat, ahol ismert és kevésbé ismert mesterek (pl. fiatal, ösztöndíjas alkotók anyagaiból válogatott művek), hazai és határon túli művésztelepek, valamint hazai művészeti gyűjtemények is bemutatkoznak. Ezen kívül lesznek életmű- és fotóművészeti kiállítások is.

A három Magyar Művészeti Akadémia-tag és újpesti díszpolgár közös kiállítása május 29-ig díjmentesen látható, munkanapokon 9–18-ig.
Helyszín: UP Újpesti Rendezvénytér, Topáz terem (1042 Budapest, Szent István tér 13–14.)

Az UP Újpesti Rendezvénytér (http://www.uprendezvenyter.hu/) az új Újpesti Piac felső szintjein lévő modern rendezvénytér, egy 462 fő befogadására alkalmas variálható nézőterű színházterem és több kisebb változtatható nagyságú terem, illetve egyéb érdekes kialakítású tér, kávézó, tetőterasz összessége. A 60 nm-es Topáz terem kamarakiállításoknak ad majd helyet a főváros legújabb kulturális célú helyszínén.