Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26. únor 2024

Esterházy Jánosról készített filmet Zsigmond Dezső

Triptichon, avagy Esterházy János szárnyasoltára címmel készített háromrészes történelmi dokumentumfilm-sorozatot Zsigmond Dezső rendező, Csányi János producer és Molnár Imre történész, a felvidéki mártír politikus életéről és keresztútjáról. A nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött, szovjet gulágokon és csehszlovákiai börtönökben sínylődő Esterházy minden szenvedővel közösséget vállalva, zsidókat, lengyeleket, szlovákokat és cseheket bújtatott és menekített, miközben a szlovákiai magyar kisebbségért életét áldozta. Az öt országban forgatott, a magyar és lengyel közszolgálati televíziók koprodukciójában készült filmsorozat I. részét október 12-én, kedden 22 40-kor tűzi műsorára Duna Televízió.

12. říjen 2021

Tárlat Gyulai Líviusz válogatott könyvillusztrációiból

„Utazóféle vagyok…" címmel nyílt tárlat szeptember 22-én Gyulai Líviusz, az MMA néhai tagja válogatott könyvillusztrációiból a Karinthy Szalonban. A tárlatot Orosz István Kossuth-díjas grafikus, filmrendező, író, a nemzet művésze nyitotta meg. (Az elhangzott szöveg megtekinthető itt.) A Budapesti Illusztrációs Fesztivál kísérő programjaként rendezett kiállítás október 15-ig tekinthető meg. Kurátora Révész Emese művészettörténész.

23. září 2021

Az MMA filmjét is díjazták az Ars Sacra Filmfesztiválon

2021. szeptember 19-én a Tabán Art Moziban díjkiosztó záróünnepséggel zárták az Ars Sacra Filmfesztivált. Az idei filmfesztivál egyik újdonsága volt, hogy az MMA Könyvkiadó különdíjat ajánlott fel. A különdíjjal az Új Közjáték sorozat egyik rövidfilmjét, Szabó-Nyulász Melinda az Eltűnt idő című filmjét jutalmazta. A díjat Pécsi Györgyi, a Kiadó vezetője adta át. Az Ars Sacra Alapítvány különdíját Medgyesi Gabriella Csak az ének – In memoriam Szabados György filmje kapta, amely a Magyar Művészeti Akadémia megrendelésére készült az MMA portrésorozatában.

20. září 2021

Jankovics Marcell életműdíjat kapott

A múlt héten tartották a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált. A 17. CineFest záróünnepségén posztumusz életműdíjjal tisztelegtek Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia nemrég elhunyt tiszteletbeli elnöke emléke előtt. A nagyjátékfilmes zsűri tagja volt Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, valamint a CineFest keretében mutatták be az MMA Kiadó és az MMA MMKI legújabb köteteit is. A Miskolci Filmfesztivál egyik partnere a Magyar Művészeti Akadémia volt.

20. září 2021

Pajta Galéria 30 – Salföldi Akadémiai Napok

A Pajta Galéria fennállásának 30. évfordulójához kapcsolódva 2021. szeptember 17–18-án rendezik meg a Salföldi Akadémiai Napokat. Az események középpontjában a Pajta Galéria jubileumi kiadványa, a Pajta 30 album szerepel, amelyet Kovács Melinda, a Pajta Galéria művészeti vezetője mutat be pénteken. A jelenlévők megtekinthetik Török László fotóművész, az MMA néhai tagja által 1991-ben alapított kortárs fotográfiai gyűjtemény újrarendezett, kibővített kiállítását is. A salföldi Pajta Galéria a magyar progresszív fotográfia történetének fontos helyszíne: a galériához körülbelül harminc alkotó kötődik munkájával, a kiállítótérben pedig több mint száz fotót állítottak ki. A nap a Dresch Mihály Vonós Quartet koncertjével zárul.

15. září 2021
První Posledních