Ezüst Ácsceruza díjat kapott Sulyok Miklós

Tizedik alkalommal osztották ki az Ezüst Ácsceruza Díjakat, az egyik díjazott Sulyok Miklós, Németh Lajos-díjas művészettörténész, kurátor, az MMA levelező tagja lett. A díj szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.
„Nem képtelenség egyszerre hagyománytisztelő és eredeti architektúrát művelni, világos értékválasztásokat követve érvényesíteni az építész belső igényességre szólító parancsát – idézte laudációjában Sulyok Miklóst Benczúr László építész. Sulyok „1983-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán olasz szakon szerzett diplomát, 1986-ban művészettörténészként végzett. Már a tanulmányai idején az itáliai kora reneszánsz építészettörténetével foglalkozott, kihasználva magas szintű olasz nyelvtudását. Az egyetemes építészettörténet, és elsősorban Filippo Brunelleschi munkásságának beható megismerése megalapozta az építészet iránti elköteleződését. Már pályája kezdetén elsősorban a kortárs magyar építészet felé irányult az érdeklődése. Naprakész és széles körű ismeretanyaga nagy szakmai tudásról és tájékozottságról tanúskodik. 1986 óta kisebb megszakításokkal a Budapest Galériánál dolgozik, 1993–1998-ig mint a Római Magyar Akadémia művészeti titkára nemzetközi művészeti programokat vezet. Többek között Makovecz Imre 1995-ös római kiállítását szervezi. A Budapest Galériában felejthetetlenek voltak a Finnország, Svédország, Dánia, Svájc építészetét és iparművészetét bemutató kiállítások, de hasonlóan nagy érdeklődés kísérte a hazai építészcsoportok és szellemi műhelyek tevékenységének megismertetését, vagy egy-egy építész életművét, munkásságát reprezentáló alkotásokat bemutató tárlatokat. Így láthattuk többek között Sulyok Miklós rendezésében Dévényi Sándor, Bán Ferenc, Szalai Tibor, Ferencz István, Zsuffa Zsolt, Kalmár László építészek kiállítását. Természetesen képzőművészeti és iparművészeti kiállításokat is rendez, azonban munkásságának jelentős állomása a 2002-ben a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának kurátori megbízatása volt, amikor Ferencz István, Nagy Tamás és Turányi Gábor alkotásaival kívánta bemutatni, hogy a múlt hagyományainak tiszteletével, a modern kor technikai vívmányait eredeti módon felhasználva lehetséges jövőbe mutató építészetet művelni. 2005-től 2013-ig a Kortárs hazai építészet című tárgy előadója a Középülettervezési Tanszéken a szakmérnöki képzésben, egyben mélyreható kutatásokat végez a kritikai regionalizmus jelenségével kapcsolatosan a magyar kortárs építészetben. Kutatásának elsődleges célközössége a Plesz Antal szárnyai alatt, Bodonyi Csaba és Ferencz István által vezetett Miskolci Építész Műhely. A 2015. május 15-én tartott akadémiai székfoglalójában is ezeket a magatartásformákat igyekezett illusztrálni" – mutatta be a díjazott művészettörténészt Benczúr László.
Sulyok Miklós mellett elismerésben részesült még Hartmann Gergely építész, építészettörténész, a Modern Győr blog szerkesztője, Nagy Bálint, a FUGA Budapesti Építészeti Központ kreatív igazgatója és Zubreczki Dávid újságíró, blogger. Az átadót a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában tartották, a beérkező pályázatokról idén Aczél Gábor, Bálint Imre, Benczúr László, Kassai Ferenc, Komjáthy Attiláné, Szmodits Júlia, Tolnay Tibor és Vadász Bence döntött. A szervezők egy december 19-ig tartó kiállítás keretében emlékeznek meg a tíz év díjazottjairól és az áprilisban elhunyt alapító, dr. Komjáthy Attila építészről.
7. prosinec 2019  |  sulyok miklós díjak-elismerések