Évadnyitó az Akadémiai Szalonban

A Makovecz Imre (volt Kecske) utcai Akadémiai Szalon őszi évadnyitóján Sipos Mihály és Kardos Mária „muzsikások", valamint Dóka Andrea színművész közreműködésével Kalász Márton költő, írót 85. születésnapja, Temesi Ferenc írót pedig Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetése alkalmából köszöntötték. A háznagy Juhász Judit, az MMA szóvivője volt. A két ünnepeltet Borbély László író laudálta. 
11. září 2019

Szent László ereklyetartója

Népünk harmadik legszentebb nemzeti ereklyéjének, Szent László királyunk hermájának rekonstrukciójáról, valamint a Római Magyar Akadémián a közelmúltban rendezett magyar ezüstművesek kiállításáról tartottak vetített képes előadást a Makovecz Szalonban november 16-án. A háznagyi feladatokat Katona Katalin látta el.

14. prosinec 2016

Döbrentei Kornél születésnapi köszöntése és Júdás, mint erkölcsi etalon? című könyvének bemutatója

Döbrentei Kornélt, az MMA rendes tagját köszöntötték 70. születésnapja alkalmából november 9-én a Makovecz Szalonban, ahol bemutatták a József Attila-díjas és Alternatív Kossuth-díjas író, költő „Júdás, mint erkölcsi etalon?" című legújabb könyvét is. 

18. listopad 2016

A vers ereje – Kádár félelme

November 2-án a Makovecz Szalonban levetítették „A vers ereje – Kádár félelme" című filmet. Az Agócs Sándor által rendezett film felidézte az 1985-ös esztendőt, a kommunizmus bukásához vezető úton, Lakitelket, az Antológia című irodalmi estet és képzőművészeti kiállítást.

18. listopad 2016

75 éves Jankovics Marcell

Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla díjas rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, író, illusztrátor hetvenötödik születésnapját ünnepelték a Kecske utcai Makovezc Szalonban október 26-án. Az est háznagyi teendőit Szemadám György látta el.

2. listopad 2016

Keserü Katalin születésnapi köszöntése

Keserü Katalin művészettörténészt köszöntötték születésnapja alkalmából október 12-én a Makovecz Szalonban. 

19. říjen 2016
První Posledních