2014. május 21.
Vigadó, Makovecz terem
V. Bp., Vigadó tér 2.
Fekete Vince, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Elek Tibor, Papp Attila Zsolt és Karácsonyi Zsolt

Konferencia az erdélyi irodalomról

Az MMA Irodalmi Tagozata és a Magyar Írószövetség karöltve a kolozsvári Helikon és a csíkszeredai Székelyföld szerkesztőivel tanácskozást tartott a rendszerváltás előtti és utáni erdélyi irodalomról a Vigadó Makovecz termében május 21-én.
Megnyitó beszédében Fekete György, az MMA elnöke elmondta, milyen hatalmas összetartó erő a nyelv, valamint azt, hogy ő maga is erdélyi származású, bár erről nem szokott gyakran beszélni. A konferencia fontosságán túl hangsúlyozta az együttműködés szükségességét, rámutatva arra, hogy „az elmúlt száz évben a magyar kultúrának ekkora esélye nem volt", mint most, az MMA létrejöttével és egyre szélesebb körű működésével, végül teljes nyíltsággal és közvetlenséggel a lehető legnagyobb összefogásra, a jövőért végzett munkára buzdított mindenkit.
Demeter Zsuzsa kritikus az idén januárban, 78 évesen elhunyt kiváló erdélyi író, Sigmond István munkásságát méltatta. A Helikon egykori főmunkatársának műveiről a kritikus elmondta, mindegyikre rá lehetne írni, "csak erős idegzetűeknek", s e megállapítását főként azzal indokolta: Sigmondnál az abszurd látásmód, valamint a bűn és bűntelenség kérdésköre nagy súllyal van jelen. Rámutatott arra is, Sigmond műveit a kritika elhanyagolta, pedig jóval nagyobb figyelmet érdemelnének.
Andorkó Júlia irodalomtörténész a romániai pártdiktatúra évtizedeit elemezte, különös tekintettel arra, ahogyan ez az embertelen történelmi időszak a Helikon elődjében, az Utunkban tükröződött 1946 és 1989 között.
Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője az erdélyi irodalom mintegy száz évéről adott tömör áttekintést. Hamar leszögezte, véleménye szerint idejétmúlt szemlélet külön erdélyi vagy más határon túli irodalomról beszélni, ehelyett az egységes magyar irodalom elvét érdemes érvényesíteni. Elek egyebek mellett azzal érvelt, hogy az erdélyi magyar irodalom már az elszakítottság idején is az egységesülés jeleit mutatta, s hangsúlyozta, hogy e sajátosságok már az 1970-es években született műveken is kimutathatók. Az irodalmár annak a praktikus problémának is hangot adott, hogy rendkívül nehéz az erdélyi irodalmi művekhez hozzájutni, és ez sajnos nem elhanyagolható akadályt jelent az erdélyi írók, így akár Sigmond István munkásságának a megismerésében, ezért ezen mindenképpen változtatni kellene.
Borcsa János és Bertha Zoltán irodalomtörténész hozzászólásában egyetértését fejezte ki az egységes magyar irodalom elvét illetően, az utóbbi pedig arra emlékezette a hallgatóságot, hogy Pomogáts Béla nagyszabású könyve ugyanebben a szellemben kapta a Magyar irodalom Erdélyben címet.
A második ülésszak kezdetekor Ács Margit írót Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke váltotta a konferencia elnöki posztján. Borcsa János előadásával kezdődött a második ülésszak, s ő a haza és a magyarság fájdalmas problémáját boncolta, ahogyan ez az elszakítottság évtizedeiben megmutatkozott, sőt ahogyan ma is megjelenik az erdélyi költők műveiben, Dsida Jenőtől Markó Béláig vagy Ferenczes Istvánig.
Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője, mielőtt rátért volna témájára, arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyar irodalom feltárása a román és szász kapcsolatok kimutatása nélkül nem képzelhető el, valamint arra is, hogy a befejezetlen életművek hosszú soráról sem szabad elfeledkezni, ha valaki meg akarja ismerni Erdély irodalmát. Ezután a költő arról beszélt, hogy az erdélyi magyar lírában miért vált szinte állandó sajátossággá az űr, az űrbéli létezés képzete. A költő szerint ez kétségkívül az elszakítottság, a hazavesztés traumatikus élményével áll szoros összefüggésben. A költő szerint pontosan ez az oka például annak a szójátéknak is, miszerint Szőcs Géza költő nem Marosvásárhelyen, hanem Marsvásárhelyen született. Nem a vita kedvéért, de Karácsonyi az erdélyi űrmetafora kapcsán kitért arra a nézetre, hogy az erdélyi irodalom igenis felfogható külön bolygóként, és e tekintetben Balázs Tibor költő, irodalomtörténész hatalmas áttekintő munkájára (A romániai magyar létköltészet története 1919–1989) hivatkozott, amelyben a szerző azon az állásponton van, hogy létezik önmagában álló erdélyi magyar irodalom.
Lakatos Mihály író, irodalomtörténész az erdélyi 90-es generációról tartott előadást, s azt fejtette ki, hogy e fiatal irodalmi nemzedék szellemisége miként eredeztethető a pártdiktatúra időszakából annak ellenére, hogy ezeket az évtizedeket, a "mindenhiány"-t (Lakatos Mihály) az ifjú alkotók már alig élték át. Felhívta a figyelmet Lázár Lászlóra, becenevén Lazicsra – valamint arra is, hogy Lazics semmiképpen sem tévesztendő össze Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével –, aki ugyan nem alkotott, de szerkesztőként kulcsszerepet játszott számos alkotó felfedezésében és kinevelésében a 90-es nemzedékből, de sajnos igen korán, 59 évesen hunyt el 1995-ben.
Gondos Mária Magdolna végzős hallgató témája szintén a fiatal erdélyi nemzedék volt, s előadását szokatlan és provokatív elemekkel fűszerezte. Így például a fiatal írókat, költőket nem öntudatos, hanem öntudatosan tétovázó, tétovázni tudó alkotókként jellemezte, valamint a hagyományos és gyakran unalom kísérte irodalmi estekkel szembeállította a "slam poetry" és a "slammerek" újsütetű és egyre népszerűbb rendezvényeit.
Hozzászólásában Ács Margit az erdélyi és az anyaországi irodalom viszonyát illető nézetkülönbségre utalva azt mondta, az irodalom szerencsére az a terület, ahol az ellentmondások összeférnek, valamint az erdélyi űrmetafora sajátosságával kapcsolatban arra emlékeztette a résztvevőket, hogy az űrnek mint elidegenedésnek, elhagyatottságnak a képzete végső soron egyetemes az irodalomban.

* * *

Erdélyi irodalmi est

Az erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma címmel megtartott, május 21-i konferencia folytatásaként a két meghívott erdélyi folyóirat, a Helikon és a Székelyföld alkotóinak irodalmi estjére került sor aznap szintén a Vigadó Makovecz termében. Az öt résztvevővel (a tervezett hat helyett, mivel László Noémi költő sajnos nem tudott eljönni), vagyis Fekete Vince költővel, Karácsonyi Zsolt íróval, költővel, a Helikon főszerkesztőjével, Lövétei Lázár László költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével, Molnár Vilmos íróval és Papp Attila Zsolt íróval Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője beszélgetett.
Az eszmecsere három fő téma körül forgott. Újból felmerült az egységes magyar irodalom kontra önálló határon túli irodalmak kérdése, továbbá Elek Tibor az erdélyi írók kultúravédő szerepéről kérdezte a jelenlévőket, valamint arról, hogy alkotóként, szerkesztőként milyen felelősséget éreznek.
Tanulságos volt Lövétei Lázár László véleménye, mivel a magyar irodalom egységéről szóló kellőképpen alátámasztott elméletre reagálva hosszan fejtegette, számára mennyire nem elfogadható az önálló erdélyi magyar irodalom létének tagadása.
A kultúravédő szerepet és felelősségvállalást illetően a résztvevők meglehetősen egybehangzóan nyilatkoztak. Karácsonyi Zsolt például azt mondta, bármiféle váteszi szerepet túlzásnak tart, de a "grundot" azért őrizni kell. Fekete Vince is berzenkedését fejezte ki a nagy szavakat illetően. Molnár Vilmos viszont a folyamatos elrománosítási törekvésekre emlékeztetett, és elmesélt egy valós történetet, amely a magyar nyelv és kultúra elleni harc novellába kívánkozó, döbbenetes példája. Máramarosi románok érkeztek Székelyföldre, hogy lovakat vásároljanak, az üzlet meg is köttetett, majd nemsokára rettenetes hír jött: a magyar lovakat halálra verték a románok, mert az állatok nem engedelmeskedtek nekik. A szerencsétlen párák a magyar nyelv mártírjai lettek, mert csak a magyar parancskiáltásokat ismerték.
Fekete Vince a szerkesztői munka hétköznapi felelősségét hangsúlyozta. Lövétei Lázár László arról beszélt, hogy kis településekre, sőt szórványvidékekre is vinni kell és viszik is a lapot, számos lapbemutatót tartanak, de szembe kell nézni azzal a problémával, hogy nem könnyű eljutni az olvasókhoz. Papp Attila Zsolt is azt emelte ki, hogy bár szerinte van igény a kultúrára, az olvasók megszólítása, érdeklődésének felkeltése a legnehezebb feladat. A beszélgetés után minden résztvevő friss munkáiból olvasott fel a közönségnek.
27 / maig / 2014  |  konferencia irodalom