Bartók Törökországban

Török–magyar művészeti és tudományos nap – és egy török–magyar koncert

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata török–magyar művészeti és tudományos napot szervez az MMA székházába, a Pesti Vigadóba, ahol 2019. november 12-én (kedden) előadásokkal és zenei műsorral mutatják be a két kultúra közötti kapcsolódási pontokat, a népzenénkben megtalálható keleti ha­tá­sokat. A konferencia főszervezője Sipos János, az MMA levelező tagja, az esti zárókoncert a Gül Baba Örökség­védő Alapítvány együttműkődésével valósul meg.
18 / octubre / 2019

40 éves a Győri Balett – ünnepi programsorozat

Könyvvel, kiállításokkal, előadásokkal ünnepli születésnapját a Győri Balett. Az 1979-ben, a Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes az új győri színházépületben kezdte meg pályafutását Markó Iván vezetésével. A társulat a magyar táncművészetben és Győr város kultúr­törté­ne­tében egyaránt mérföldkőnek számít. A 40 éves társulat jubileumi rendezvény­sorozatáról a Magyar Művészeti Akadémia és a Győri Balett tartott sajtó­tájékoztatót az MMA irodaházában, ahol Kiss János, a társulat igazgatója emlékezett vissza a kezdetekre és ismertette a programokat. Kiss János igazgató, az MMA levelező tagja elmondta: október 30-án a győri Esterházy-palotában fotókiállítás nyílik a 40 éves társulatról. November 2-án, első bemutatójuk évfordulóján Győrben beszélgetést tartanak a társulat alapító tagjaival, köztük Markó Iván táncművésszel, koreográ­fussal, alapító igazgatóval is. A beszélgetést követően Gombár Judit díszlet- és jelmeztervezőre, a Győri Balett alapító és örökös tagjára emlékezve kiállítás nyílik az MMA támogatásával a Győri Nemzeti Színház előcsarnokában, majd díszelőadást tartanak, melyet az M5 rögzít. Az évforduló alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia emlékalbumot ad ki, amelyet november 17-én Győrben, 25-én Budapesten mutatnak be. November 8-án mutatják be az Anna Karenina című balettet, Velekei László művészeti vezető koreográfiájával Győrben, majd december 21-én tartják a budapesti premiert a Müpában.

25 / octubre / 2019

30 éves a Kós Károly Egyesülés

2019. szeptember 27-én kezdődött a Kós Károly Egyesülés (KKE) jubileumi programsorozata. A szervezetet 30 évvel ezelőtt alapították. Az organikus építészeket tömörítő egyesülés 1989-ben jött létre hét kisszövetkezet formájában. Céljuk az volt, hogy a házak, épületek tervezése közben a kortárs alkotó az organikus építészet szellemiségét a magyar parasztvilág elemeivel együtt használja fel. Az alapítók között találjuk Makovecz Imrét, Kampis Miklóst és Kálmán Istvánt. A kezdő programban az egyesülés tagjainak legfrissebb munkáiból vetítettek fényfestést a Pál-völgyi barlang sziklafalára, miközben Pál Éva és a Sebő Együttes zenélt. Számos program mellett november 10-én Szigetváron, november 15-én Csengerben nyílik kiállítás, majd november 20-án a Budai Vigadóban nagyszabású konferenciával emlékeznek a jeles eseményre.

21 / octubre / 2019

A Magyar Festészet Napja 2019

2019 októberében tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Magyar Festészet Napját (MFN). Az immáron több napos rendezvénysorozat a Magyar Festészet Napja Alapítvány jóvoltából Verebes György festőművész vezetésével az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, a Magyar Művészeti Akadémia támogatását évek óta élvező művészeti fesztivál. Az események fókuszában idén az Élő magyar festészet című nagykiállítás áll, amely a kortárs magyar festészetet három generáció tükrében mutatja be. A központi kiállításon évről évre értékes szakmai díjak kerülnek odaítélésre, melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma (doyenek életműdíja, fiatal generáció Maticska Jenő-díja), valamint a Magyar Művészeti Akadémia (középgeneráció díja) adományoz. Utóbbit, az MMA Képzőművészeti Tagozatának szakmai különdíját az idei évben Palkó Tibor festőművész nyerte el.

18 / octubre / 2019

Ady-est Kassán

2019-ben a nagy magyar költő halálának 100. évfordu­lóján számtalan megemlékezés volt Magyarországon, illetve a határainkon túl. Az idei évben a Magyar Művészeti Akadémia is több programot rendezett már Ady emlékének adózva. 2019. január 27-én emlékestet tartottak a Pesti Vigadó Dísztermében, de volt koszorúzás is a költő budapesti sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Október 17-én újabb rendezvénnyel gyarapodik a programok száma. Az MMA Irodalmi Tago­za­ta ugyanis Ady-estet szervez a felvidéki város­ban. Az eseményről Mezey Katalin Kossuth-díjas írót, költőt, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjét kérdeztük.

15 / octubre / 2019
Primer Darrer
// ]]>